2017. február 26., vasárnap

Újabb magyar sörsiker!



A magyar sörfőzés minőségi szegmense az utóbbi öt évben szédületes pályát írt le. A sörforradalom kulcsrendezvénye, a Főzdefeszt kilépett a szubkulturális kereteiből, ma már túlzás nélkül tömegeket vonz e fesztivál. Míg öt évvel ezelőtt a kezmuvessorok.hu oldalon meg lehetett számlálni azokat a kocsmákat, ahol kisüzemi sört tartanak, akár egyet is, ma már ezek lényegében megszámlálhatatlanok. 2017-ben illendő, hogy egy jó hely, legyen az hamburgerező, alkoholt is kínáló kávézó vagy étterem, tartson minőségi, kisszériás sört.
Nagy lökést jelentett a minőségi sör elterjedésében a kezdetek két sztárjának, a Legendának 
és a Hopfanaticnak a megjelenése, 
majd következő hullámban jött a Hedon, a Rothbeer és a Monyó, 
melyek benne maradtak máig a minőségi fősodorban. Sőt, kiegészülve az aznap debütáló Hoptoppal,  a Mad Scientist-tal és a Horizonttal, részt vettek a 2016. augusztus 19-én zászlót bontó „kraft” mozgalom megalapításában.



Nem véletlen, hogy a „kraft” nevet Magyarországon is meghonosítani törekvő csúcsfőzdék taroltak a múlt héten rendezett „Dublin Craft Beer” nevű sörversenyen, a rangos európai sörversenyek egyikén, mi több elhozták a nagydíjat is. Érdemes egy pillantást vetni az éremtáblázatra:
A borversenyeken elért magyar sikerek vonatkozásában is volt mindig egy fanyalgó, kissé sznob szakértői hozzáállás, ami sajnos mér évekkel ezelőtt megjelent a sörök világában is. Az egyébként kiváló gasztro-portfólió (gasztroblog, étteremkalauz, borblog és sörblog egy helyen), a gaultmillau.hu sörbloggerének, „Zsombi bácsinak” kijózanítónak szánt írása 2015-ben nem kis felhördülést okozott a szakmai berkeiben, egyébként érthető módon.
Abban nyilván igaza van a szerzőnek az ugyanezen sörversenyen elért korábbi magyar sikerek pikírt kommentálásakor, hogy a fogyasztókat fel kell világosítani arról, hogy akárcsak a borversenyek esetében, a bronz, az ezüst, és az arany a sörversenyeken is egy kategória és nem egyedi helyezés, (mint a sportban), hogy egy sör- vagy borversenyen több bronzot, ezüst és aranyat osztanak ki, nem csak egyet. Az is kétségtelen, hogy a verseny szervezőinek nincs arra eszközrendszere, hogy ellenőrizze, hogy a beküldött minta azonos a kereskedelemben forgalmazott tétellel. De attól még az alapeset mégiscsak a tisztesség, mind a borok, mind a sörök világában és nem a simlizés.
Az a kitétel, ezek a versenyek „fogyasztói szempontból fabatkát sem érnek”, nem egyszerűen túlzás, ez egy hamis állítás. A bor- és sörversenyek eredményeinek kommunikálói sokszor túlzásba esnek, amikor azt hirdetik, hogy x vagy y termelő készítette Magyarország legjobb borát/sörét. Ilyen nyilván nincs. Az is tény, hogy egy jó bor/sör nem feltétlenül kap érmet. Viszont az érmet nyert italok egy olyan nemzetközi versenyen, mint a dublini, ahol az eleve minőségi kategóriába tartozó induló mintáknak csak egy harmada kap érmet és azon belül aranyat csak a felső 2-5 % (maga Zsombi bácsi közli a 2015-ös arányokat: 469 nevezett sör, 9 arany, 66 ezüst, 103 bronz), bizony megérdemlik a fogyasztók figyelmét. A versenyplecsni önmagában nem 100%-os garancia egy jó italra, de mindenképpen valószínűsíti, hogy viselője átlag feletti minőséget nyújt. Tehát fontos orientációs pont.
Magyarország összesen 23 díjat hozott el az idei versenyről, beleértve a verseny nagydíját, amit a Horizont sörfőzde witbier-re nyert meg. 
Idén összesen 370 sört neveztek, kiosztásra került 69 bronz, 64 ezüst és 16 aranyérem.  Magyarországról 44 nevezés érkezett 10 sörfőzdétől. A díjakról 28 fős nemzetközi zsűri döntött.
Aranyat kapott a kupagyőztes Horizont mellett a Fűtőház sörfőzde 327-139 nevű söre, ezüstéremmel térhetett haza a Fűtőház sörfőzde, az időközben megszűnt Hopfanatic, az új sztár, a Hop Top Brewery, a Mad Scientists, a Mecénás Sörműhely és a Synthesis Brewing Co. Rajtuk kívül bronzot kapott még az Etyeki Sörmanufaktúra, a Monyo Brewing co. és a RothBeer.
Eme igen szép magyar sikernek minden okunk megvan örülni. Örömünk kétszeres lehet, tudva, hogy a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nyitni szándékszik keleti irányba, aminek első kézzel fogható jele, hogy a bukaresti magyar nagykövetség szervezésében az egyesület bemutatkozó kóstolót tart a román fővárosban működő Petőfi intézetben március 7.-én.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Vegaként Budapesten



Budapest igazi világváros, itt szinte minden meglelhető, mi szem-szájnak ingere. Vegetariánus étterem is van szép számmal, csak a Govinda nevű indiai, a világ más pontjain is működő hálózat egységeiből is van kettő, egy a Vigyázó Ferenc utcában, mely a Belgárd rakpartról költözött ide (e piciny utcában működik egyébként a főváros egyik michelin csillagos étterme, a Costes Downtown is), valamint egy a Papnövelde utcában, pár lépésre az ELTE jogi karának épületétől. Az indiai konyha annyira izgalmas a fűszerek terén, hogy fel sem tűnik az embernek, hogy nem eszik húst: egy csicseriborsó- vagy vöröslencse-dahl, egy spenótos sajt (paneer palak), egy vega szamosza vagy pakora, egy padlizsánvindaloo netán egy vegetariánus puláv bármikor izgalomba hozhat notórius húsevőket is – tanúsíthatom, mint az indai éttermek lelkes látogatója.
De működik igen népszerű vegetariánus étterem a Curia utca és a Veress Pálné utca sarkán (Napfényes étterem), a Hunyadi téren (Kozmosz vegán étterem), az Iskola utcában (Éden vegán étterem). A Nemsüti két forgalmas helyet is talált magának (Jászai Mari tér 



és Hold utca – ezutóbbi a legrosszabb élményeim egyike volt tavaly a minősíthetetlen, barátságtalan, udvariatlan kiszolgálás miatt, az ízek egyébként nem rosszak), 


a Szabadság tér tőszomszédságában, a Garibaldi utcában működik a Mannatural ételmanufaktúra, mely ottjártam idején raw vegán volt, azaz csak hőkezeletlen növényeket kínált, vélhetően most is ez a profil.


Jómagam a felsoroltak mellett, melyeket rendre végigjártam, a VegaCityt ajánlanám a nagyérdemű figyelmébe, ahol kedves a kiszolgálás, barátságos a beltér, mely kellően tágas, nem kell szorongani, két szinten is helyet foglalhatunk. 


Tálcatologatós rendszerben működnek, erősségük a rengeteg frissen préselt lé, de vannak érdekes szárított magos tallérjaik és hagyományos szendvicsek, levesek, főételek. Itt nem annyira a konyha virtuozitása az erősség (ebben a műfajban inkább a vegetariánus indiai éttermeket javallom), mint a választék, a frissesség, a jókedvet sugárzó atmoszféra.
De bármennyi szépet és jót el tudok mondani a Vegacityról, a fő tanulság mégiscsak az, hogy ha az ember Budapesten vegetariánusként étterembe akar menni, akkor ne sajnálja az időt, keressen rá a világhálón a legjobb, legizgalmasabb éttermek ajánlataira, kizárt, hogy ha három-négy ínyenc étterem kínálatát átböngészi, akkor ne találjon izgalmasabbat és jobbat, mint amit bármelyik vega vagy vegán hely nyújt.
Tegyünk egy próbát, találomra.
Nézzük a múlt év legjobb felfedezései közül azokat, melyek hirtelen eszembe jutnak, elvégre ez is egy jó szelekciós kritérium.
A távolkeleti fúziós konyhát vivő Urban Tiger kínál nagyon izgalmas húsmente salátákat és gyömbéres sült tofut elérhető áron. 


Az olasz-katalán Tio Felipeben is korrekt a vega választék, példaként hadd említsem a rozmaringos foccacciat, amit ki is próbáltam, valamint paradicsomos katalán kenyeret, de van olajbogyó és sajt-válogatásuk, gazpacho-hab s ki tudja mind felsorolni?


A távolkeleti ihletésű kreatív konyhával működő Up and down külön vegeriánus étlapot is ad, pazar ételkompozíciókkal. Kínálnak „lecsós dim-sumot zöldborsókrémmel és cukorborsóval”,  „salátaszívet sült kápiával, cous-cous-szal és tofuval” s további öt előételt és főételt. 


A Bestia, mint neve is mutatja, a húsra épít, de itt is rendelhetünk bazsalikomos „sült paradicsomlevest burrata sajttal”, „kecsketúrót grillezett körtével, szarvasgombamézzel és kaláccsal” valamint „sült céklát fenyőmaggal és fetával”. A végére hagytam a michelin csillagos Tantit, melynek mind a déli, mind az esti étlapján vannak vegetariánus fogások. Itt az ételek neve alapanyag-felsorolásból áll, lássunk párat: „sóska, tojás, kecskesajt” avagy gomba, mandarin, csipkebogyó” avagy rizottó, roquefort, dió”


Érdemes figyelembe venni, hogy itt a szelekció nem az volt, hogy vegetariánus kínálat széles legyen, hanem az, mely éttermek hagytak maradandó élményt egy húsevő kulináris kalandozóban. Egyszóval Budapesten érdemes a jót kell elsősorban keresni és azon belül megkeresni a nekünk tetsző vega ételt s nem a kulinárisan kevéssé izgalmas vega éttermek között válogatni.

Dorozsmai Endre

A szöveg az itthon.ma honlap számára készült, ott is jelent meg először a múlt hónap során.

2017. február 25., szombat

Furmint vakteszt a Tulipánban


A minap Schmak András, a Tulipán borozó tulajdonosa meghirdette az általa vezetett intézmény első vaktesztjét a nemzetközi rangját szakmai berkekben lassacskán visszanyerő Furmint fajtából.
A vakteszt kifejezés nem mindenki számára egyértelmű ezért hadd rögzítsem: ez borverseny szimulációt jelent, a borokat letakarják, majd mindenki úgy mond véleményt róluk és úgy pontoz, hogy nem tudja, mi van éppen a poharában. Illetve a sorrend fordított. Előbb pontozunk majd miután mindenki bemondta a pontszámát a ceremóniamesternek, akkor beszéljük meg a bort.
Száraz furmintokat kóstoltunk, összesen 14 tételt, amiből két-két tétel azonos volt. Azt senki nem vette észre, hogy ugyanazokról a borokról van szó, maga turpiság kiötlője sem, de volt, aki ugyanazzal a pontszámmal jutalmazta e borokat, a többség persze más-más pontot adott.
Hasonló jelenetnek voltam tanúja több mint tíz esztendővel ezelőtt, amikor Szentesi Józsefnél, a Maligán étteremben volt Muscat Ottonel vakteszt, ahol az egyik bor termelői ott ültek a bírálók között, s mert valamiképpen kiszúrták, hogy épp a sajátjukat kóstolják, irreálisan magas pontszámot adtak neki, ha jól emlékszem 90-et és 92-őt. Szentesi ezt észrevette és visszahozta a bort valahányadiknak, mintha egy új tétel érkezett volna be a teszt során. Az adott pincészet két képviselője közül az egyik 60 pontot adott másodízben a saját borára a másik arra tett javaslatot, hogy kizárják ki a bort versenyből, annyira rossz. Arra senki nem jött rá, hogy azonos borról van szó.
Parázs vita alakult ki a részvevők között a fajtajelleg fontosságának kérdésében. Tény, hogy a sorba véletlenül bekerülő Hárslevelűt senki nem szúrta ki, amit a többség annak tudott be, hogy a terroir sok esetben felülírja a fajtát, Hegyalja egyik legjobb termőhelyén, a legendás Öreg Király dűlőben ez különösen nem meglepő. Végül megkóstoltuk az eredetileg beígért Öreg Király dűlős Furmintot is.
Szép borsort kóstolhattunk a Tulipánban,
az eredményeket vélhetően majd megkapom, akkor ki teszem a blogra, frissítve e bejegyzést.
Emlékezetem szerint legjobban Barcza Bálint 2014-es bora valamint Balla Géza három bora szerepelt.
A remek hangulatú estét baráti borozás és falatozás zárta.
A kóstolás közben tökmagolajos és olívaolajos bagett-karikákat kaptunk,
majd a „munka” után remek stefánia-vagdaltat kiváló tavaszi salátával.
Első vakteszt volt ez a Tulipánban, de reméljük, hogy nem az utolsó.

Dorozsmai Endre

A borsor:

Balla Géza: Ménesi Furmint 2015
Balla Géza: Ménesi Stonewine Furmint 2015
Barcza Bálint: Somlói Furmint 2014
Barcza Bálint: Somlói Furmint 2015
Barta Pince: Öreg Király Dűlő Tokaji Furmint 2012
Breitenbach Pince: Nyerges Dűlő Tokaji Furmint 2013
Breitenbach Pince: First Tokaji Furmint 2013
Disznókő: Tokaji Furmint 2015
Kiss István Pincészete: Tokaji Furmint 2015
Szent Tamás Szőlőbirtok: Mád Tokaji Furmint 2015

A meghirdetett borokon kívül megkóstoltuk Balla Géza 2013-as Sziklabor Furmintját, a Barta pince Öreg Király dűlős 2012-es Hárslevelűjét.
Kétszer bíráltuk Kiss István borát valamint Balla Géza „sima” Furmintját.

2017. február 24., péntek

Butter étterem (Temesvár, hajdani Ferencz József utca és Erzsébet utca sarok, jelenleg Marasesti u. 9.)

Egy közkeletű szállóige szerint a francia konyha három titka: „vaj, vaj és még több vaj”. Nem kétséges, a vaj az ínyenc gasztronómia egyik legfontosabb alapanyaga, mely messze többre érdemes, mint arra, hogy a kenyérre kenjük a szalámi alá. Kiváló adalék (és alap) mártásokba, levesekbe, ha tisztítjuk, süthetünk benne, fűszerekkel vagy anélkül hirtelen sült húsokat vagy halakat dobhatunk fel vele ízre, esztétikára, a desszertfronton pedig szinte nélkülözhetetlen.
Temesvár történelmi központjában nyitott, s igen hamar népszerűvé vált új ínyenc étterem azok sorába lépett, melyeket egy-egy ikonikus alapanyagról vagy fűszerről neveztek el. Lásd Koriander, Padlizsán vagy Csülök Esztergomban, de Csülök néven működik csárda Miskolcon és Óbudán is, továbbá Petrus, Chili, Cikória stb. Budapesten s még sorolhatnám.
A Butter mediterrán ihletésű igényes nemzetközi konyhát visz, a kínált fogások nem kis része csábító. Időt kellett kérjünk a kedves pincérlánytól két ízben is, míg dűlőre tudtunk jutni társammal a rendelést illetően. A választásban egyébként segítenek az étlap professzionális fotói, melyek a reprezentatívabbnak ítélt ételeket vizuálisan közelebb hozzák a vendéghez, anélkül, hogy a nagy étteremláncok fotó-stiklijeivel élnének: itt az ételek tényleg úgy néznek ki, mint a fotón.
Csábított a krumpli-krémleves, melyet rákkal, fürjtojással és prosciuttoval kínálnak, az erdei gombakrémleves, a roséra sütött kacsamell, amihez háromszínű krumplit, hagyományos, édes- valamint lilaburgonyát adnak. De sorolhatnám még az izgalmas, ínycsiklandó ételeket, a provance-i báránytól a Rib Eye steakig. (Ha már a provence-i báránynál vagyunk, hadd engedjek meg egy kritikai megjegyzést is magamnak. Elképesztő, hogy egy ilyen igényes helyen, egy gonddal összeállított étlap ennyi helyesírási hibát tartalmazhat. Nekik a provence-i „provincial”, de ezen túl, s itt mindössze az étlap első oldalának elütéseit idézem: a beefsteak beefteak, a camembert camamber, a grapefruit grepfruit, Toscana pedig Toscanna.)
Az étterem rendkívül elegáns, korszerű, ezzel együtt feszengésmentes, az ember hamar otthon érzi magát benne, szemnyugtató színekkel és formákkal dolgozott a belsőépítész.

A kiszolgálás udvarias, kedves, bár bakik is akadnak. Az, hogy a szakács állagprobléma miatt nem szeretné kiadni a kacsamájból készült előételt, akkor derül csak ki, amikor már ideje lenne, hogy megkapjuk az első fogásokat.
A Butterben az ebédmenü drágább, mint másutt, viszont sokkal igényesebb, mind ízben, mind tálalásban. 28 lejért adnak két fogást, ottjártunk idején toszkán paradicsomlevest és szezámmag-bundában sült sertésszűzet brokkolival. 
A leves ízletes volt, a mellé adott grissini lehetett volna frissebb. A sertésszűz ideális hőkezelést kapott bordázott vaslapon, rózsaszínű volt és szaftos, kifejezetten jó ízű. Hasonlóan jó állagúnak bizonyult a szintén könnyen elrontható, túlpárolható brokkoli, mely roppanós volt és finom, a hozzá adott, ráolvasztott sajt épp elég fűszerezést adott. Külön érdekességet jelentett a húshoz társított maracujás (passiógyümölcsös) mártás, amiben egy physalis is volt (földi avagy zsidó-cseresznye). 
Túlzás nélkül állítható, hogy ízre, állagra, tálalásra páratlanul jó ár-értékarányú menü volt ez helyi viszonylatban.
Rendeltünk az á la carte étlapról is egy bruschettát (18 RON), 
valamint egy tengeri gyümölcstálat (65 RON). 
A bruschetta alapja nem pirított kenyér volt, mint másutt, hanem egy frissen sütött pizza-lap, amit hagytak kicsit kihűlni. Hőfoka optimális volt, enyhén langyos, ebben az esetben ugyanis nem cél, hogy a tetejére halmozott paradicsom és avokádó megszottyadjon. E két alapanyagon kívül volt még rajta gorgonzola is: kiváló harmas. A tengeri gyümölcstálon volt egy kis tálka kagyló, amit jól sikerült paradicsommártással ízesítettek, maga a kagyló sajnos nem volt kifogástalan, továbbá három scampi, egy adag garnéla (a kétféle rák szerintem sok volt, egyiket lehagyhatták volna) és bébi-tintahal. Része végül a kompozíciónak a vörös álsügér is (redfish), ami aznap elfogyott, ezért megkérdezték, hogy jó lesz-e helyette a lazac. Nem mondtunk nemet. Kitűnő lazacot kaptunk, amit ugyan serpenyő helyett valamiért sütőben készítettek, így nem lett pörzses, viszont szaftos maradt, ez a hal a kagylóval ellentétben kifogástalanul friss volt. A tintahalat jobban élveztük volna, ha ugyanazon a bordázott vaslapon sütik meg, mint a sertésszűzet, de így is jó volt, egy könnyed, a tenger ízeit szépen hozó fehérboros mártással leöntve. Érdekes, hogy ehhez a tányérhoz csak egy kis salátát adnak köretképpen, nekünk szerencsére megmaradt köretnek a bruschetta fele, különben kénytelenek lettünk volna még rendelni valamit ebben a műfajban.
 Az asztalon levő olívaolaj tisztes minőségű volt, kaptunk hatalmas borsőrlőt is kérésre, elvégre a frissen darált bors összehasonlíthatatlanul finomabb, mint az ipari borsliszt.
Az itallap is átlag feletti. Van néhány jó tömény, bár ezt a műfajt lehetne szélesíteni, akárcsak a sörválasztékot, mely tisztes félkommersz söröket tartalmaz főként (Paulaner, Leffe). Együttműködhetnének a szomszédos Reciproccal, mely 70-80 kisüzemi igényes sört tart. Az erősség az ital műfajban kétségkívül a borlap, melyet értő kézzel válogattak össze, s mely pezsgőkkel mintegy 40 tételt integrál. Van néhány komoly import tétel (Magyarországról Gere Attila villányi pincészetéből a Kopár cuvée valamint Kardos Gábor Padihegyi Furmintja szerepel rajta), de a választék gerincét a hazai s azon belül az erdélyi borok képviselik, főként a csúcspincészetek – Balla Géza, Nachbill, Kárásztelek. 125 milliliternyit kimérnek pohárba is, 15 és 19 lej között. Jómagam a volánnál ültem, de társam rendelt egy tordai bort a „La Salina” pincészettől, konkrétan egy ISSA Chardonnayt. Kifejezetten kellemes meglepetés volt.
A Butter remek étterem apró hibákkal és nagy erényekkel.
Mi biztosan vissza fogunk még térni.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (32) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (5) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (14) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (4) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (247) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (498) étteremkritika (504) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (4) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (1) gasztrotúra (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (1) kávézó (6) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (41) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (3) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (65) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (63) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (6) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzázó (1) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (13) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (1) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (34) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (4) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (1) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (42) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)