2016. május 31., kedd

Ebédidőben verhetetlen ár-érték arány - új üzletvezetés az aradi Michelangelo étteremben



A hajdani Petőfi utcában működő aradi Michelangelo étterem a nemrégiben tulajdonost váltott. Korábban korrekt szinten hozta a hagyományos olasz fogásokat, úgy gondoltam, hogy érdemes megnézni, mit változott a hely az új étteremvezetés alatt. A beltér maradt a régi, meghitt, megnyerő.
A plazmatévét kérésünkre kikapcsolják, aminek nagyon örvendünk. A háttérben kellemes olasz zene szól, nem tolakodó hangerővel. Egy pillanatra kijön a konyhából az üzletvezető-felszolgáló-mindenes, aki akkor épp a konyhai feladatokba segített be: egy filigrán, csupa mosoly, kedves, fiatal hölgy.  
Az étlap bevett olasz fogásokat kínál kiegészítve néhány nemzetközi magyar és román klasszikussal (steak, gulyásleves, pacalleves). Rendelünk pacallevest, avokádósalátát kaviárral, Montanara pizzát (rajta pancetta, szalámi és vargánya), aranydurbincsot zöldségkörettel, sabayon-t és tiramisut. A rendelés feladása után kaptuk a hírt, hogy a tiramisu nincs még készen, így a panna cotta-ra esett a választásunk. Ebben az apró bakiban bizalomgerjesztő, hogy frissen készítik e desszertet, s nem ugyanazt árulják napokon keresztül, mint sokhelyütt. Az is tény persze, hogy nem megoldhatatlan feladat, hogy a déli nyitásra meglegyen ez a klasszikus olasz desszert, amit akár az első vendégek is rendelhessenek.
A sörválaszték szűk, a Heineken vonal mellett két Affligem sört tartanak. A borlapon akad néhány jó olasz tétel, mi ezek közül válogattunk, ittunk egy üveg prosecco-t és egy izgalmas száraz fehérbort. Törekvő és udvarias pincérünknek a jelek szerint még nem szerzett kellő rutint a habzó borok kinyitásában, így az ital felhabzott s egy része kiömlött, a helyzetet ügyesen kezelte. A fehérbort jéggel teli hűtőben kaptuk (jobb lett volna borhűtőben tárolni), az utolsó pohár hőmérséklete már megfelelő volt.
Míg várakoztunk, egy szép tálat kaptunk, rajta: pancetta, érlelt sonka és fokhagymás rozmaringos pizzatésztacsíkok. Hozzá az asztalon van olívaolaj, ami korrekt minőség. Ennek külön örvendtünk, miután Magyarországon egészen jó helyeken találkoztunk gyenge minőségű, avas olajjal.
Az avokádósaláta a műfaj csúcsát képviselte, érett avokádó vékony szeletekre vágva, összeforgatva rukkolával, lazaccsíkokkal, tálalókarikával formázva, festet nyúlhalikrával és lazackaviárral ékítve, koktélparadicsom-cikkekkel körberakva. A nyúlhalikra el is maradhatott volna, de nem sokat rontott az összhatáson. Kértünk citromot és borsdarálót is hozzá, ami pillatokon belül meg is érkezett. Pincérünk figyelmünkbe ajánlotta az ipari őrölt borsot tartalmazó borsszórót, jeleztük, hogy inkább mellőznénk annak a használatát.
A pacalleves sűrűbb volt az optimálisnál, egyébként puritán felfogású, jó ízű, a pacal állaga megfelelő, tartása volt, nem főzték túl, de nem is volt rágós.

A főételekre nagyon sokat kellett várjunk, közel egy órát, pedig alig volt az étteremben rajtunk kívül valaki. Szerencsére jól elbeszélgettük az időt, minden esetre, ha sietős lett volna dolgunk, akkor igencsak feszengősre sikeredett volna a várakozás, talán fel is állunk, annál is inkább, hogy a desszertre is vártunk fél órát, ami motiválhatatlan. Az aranydurbincs (franciául dorade, angolul sea bream) friss volt, szerintünk sütőben is töltött némi időt, nemcsak serpenyőben, állaga legalábbis erre utalt. Ha bíznak a serpenyős hőkezelésben még jobb lehetett volna. Mellette érdekes és megnyerő volt a spagetti vékonyságú, szinte nyers zöldség, répa-cukkini egyveleg, ehhez a körethez nem volt még szerencsénk.
A pizza középeurópai filozófiájú volt, korrekt feltétekkel. Értve ezalatt, hogy a tésztája nem volt olyan vékony és ropogós, mint a klasszikus olasz, de nem is olyan vastag, mint az amerikai stílusú.
Ízletes volt és már-már zavarba ejtően olcsó. Minden pizza 19 lejbe kerül, de 13 és 15 óra között féláron kínálják a pizzákat és pastakat. 9,5 lejért ez a produkció maga a „best buy”, ahogy manapság mondják. Társam hazavitelre kért egy sültkrumplisat is, ami sajnos egy totális félreértése volt műfajnak. Elég beütni a google-ba, hogy „pizza with potatoes” s meg lehet nézni, hogy miként készül ez az első hallásra furcsa étel. A krumpli chips vékonyságúra szelve kerül a tésztára. E pizzának a budapesti perfekcionistáknál a Madách téri „Igen” nevű helyen lehet enni egy pazar változatát. Itt sajnos ráhalmozták mirelit hasábburgonyát a pizzára s úgy sütötték azt meg. Az eredmény értékelhetetlen.
Sabayon édesebb volt az optimálisnál, remek volt viszont hozzá a friss, szezonális eper, ami egy természetes savpótló és az aromakép kiváló kiegészítője.
A panna cotta nem kötött meg, állaga így nem volt kifogástalan, ízre viszont jól sikerült, remek volt hozzá a friss epermártás.
Összességében a Michelangelo a kisebb-nagyobb hibákkal együtt jó hely. A készséges, udvarias kiszolgálás, a rendkívül kedvező ár/érték arány és az otthonos hangulat teszik azzá. Kis igyekezettel és összeszedettséggel még jobbá lehetne tenni.


Dorozsmai Endre

2016. május 27., péntek

Jókai bisztró (Pécs, Jókai tér 6.)



Egyetlen étteremkalauz sem garantálhatja, hogy valahol nem éri csalódás az olvasót. Azt viszont le merem írni, hogy eddig minden olyan helyen, mely legalább 12 pontot kapott a nemzetközi tekintélyű Gault Millau kalauztól, kifejezetten jó élményem volt. Jó, vagy egyenesen katartikus, mint a nemrégiben a Jókai bisztróban Pécsett, ahová kifejezetten a kalauz hatására mentem el.
A beltér tipikus modern bisztrót sugall, de megnyerő, lezserül elegáns.
Az üzletvezető szakmájának szerelmese, kiválóan kommunikál, tudja, mit akar, öröm volt vele beszélgetni.
Az árak értékarányosak.
Az étlap átgondolt, áttekinthető és nem egy izgalmas fogást kínál a mentás-aszalt gyümölcsös cous-cous-szal és vajtökkel körített bárányfartőtől a fűszeres mézzel, zellerpürével és fehér spárgával tálalt kacsamellig. Három leves szerepel rajta, két előétel, tizenkét főétel és három desszert. Nem hiányoznak a magyar konyha bevett, népszerű fogásait sem, a Jókai bableves, a harcsapaprikás vagy a brassói aprópecsenye, de azokat  finomítva, átgondolva prezentálják. Akad nem egy mediterrán ihletésű illetve nemzetközi jellegű fogás is.
A borlap igényes, értő kézzel válogatták össze, zömmel a magyar borászati élvonal nedűit kínálja, de akad helyi jellegzetesség is, Radóék pécsi cirfandlija. A sörök terén nem lenne rossz nyitni a kézműves sörök irányában.
Ettünk csodás állagú, remek ízű nyúlraviolit spenóttal és savanyú gyöngyhagymával, 
hasonlóan kifogástalan kacsamáj brullée-t 
valamint pazar csokitortát mango sorbet-val.
Remek hely ez, jó szívvel ajánlom minden ínyencnek, aki tudja értékelni a kreativitást, az állagok játékát, a kíméletes technológiák, jó alapanyagok és a séf felkészültsége által biztosított harmonikus, zsenge ízeket.

Dorozsmai Endre


A szöveg a Demokrata számára készült.

2016. május 17., kedd

Blöff bisztró (Pécs, Jókai tér 5.)



Pécs szívében működő Blöff bátor nevet választott, hiszen ha nem nyújtana megfelelő szolgáltatást, bárki rásüthetné: nomen est omen. Miközben a Blöff egy egész jó kis hely, bár nem annyira jó, hogy e nevet nyugodtan viselje.


Mert lehetne arról értekezni, hogy a fish and chips 
ízletesebb lenne, ha nem egy nagy darab halat paníroznának, hanem több kisebbet, hogy a halászlé el volt sózva, 
vagy hogy a péknéburgonyának egyszerűsített változataként (ízletes) párolt hagymával összeforgatták a sült krumplit. 
De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon baráti áron kínálnak menüt, hogy friss alapanyagokból dolgoznak, hogy ügyesen állították össze az étlapot, hogy barátságos a kiszolgálás és izgalmas az itallap. (10 éves Glenmorange single malt whiskey két centje 600 forintért „best buynak” számít.) S az ízek rendben vannak, leszámítva a vélhetően a műszak végére bekoncentrálódott halászlevet. (A menüztetés utolsó perceiben érkeztünk.)
Potom 400 forint a leves, 1300 a főétel, ha mindkettőt kérjük, akkor 1500-at fizetünk s adnak hozzá még egy szörpöt is. Rendkívüli módon díjaztam, hogy volt kiváló minőségű friss osztrigájuk emberi áron, ki is használtuk a nem mindennapi lehetőséget, 
akárcsak a menüt-ajánlatot. Ettünk még tejfeles kapros töklevest is, ami korrekt házias volt.
Mivel izgalmas kézműves söröket nem leltünk, bort ittunk, a borlapon több kevéssé ismert, de igen jó pincészet nedűjével találkoztunk. (Pl. Ruppert, Németh János, Holdvölgy) Nem csodálkoznék, ha horvát származású lenne a tulaj, mert horvát zene ment a háttérben megfelelő hangerővel és több horvát bort is kínálnak.
Jól éreztük magunkat a Blöff bisztróban, a kisebb problémák dacára elégedetten távoztunk s ajánljuk a helyet másoknak is.


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.


2016. május 16., hétfő

Jókai cukrászda (Pécs, Ferencesek utcája 6.)



Ahogy az éttermek körében élesen szétválik a művészi szintet megütő, a séf önkifejezését, önmegvalósítási törekvéseit feltételező hordózó fine dining és a jóllakatásra törekvő, többnyire sablonos fősodor, úgy a cukrászdák között is ég és föld a különbég a Zazzi – Desszert Neked – Gerbeaud vonal valamint a töménytelen zselatint, margarinos krémeket, növényi tejszínhabpótlót s mindenféle porokat használó régi vonal között. A kettő között helyezkednek el az új hullámos blogger-cukrászdák és a fősodor igényesebb tagjai. Jómagam, bár főszabály szerint úgy tartom, hogy az új, az gyanús, és ami hagyományos és régi, az nagyobb eséllyel jó, ezesetben bizony a voksomat a minőségelvű „új hullámos” csúcscukrászdák mellett teszem le. S örömmel tapasztalom, hogy vidéken is bele-bele ütközik az ember egy-egy ilyen helybe.
Pécsen a Jókai cukrászda 
volt a minap messze kiemelkedő, pazar élmény. Otthonos, barátságos beltér,


csodás kinézetű, formatervezett sütemények, fantasztikus ízek és meggyőző állagok jellemzik e cukrászdát.
Kóstoltunk négy süteményt, egy mangómousse-tortát, egy citrom-mák elnevezésűt, egy őszibarack brownie-t valamint egy meggyes mandulásat.



Egyik jobb volt a másiknál, legszívesebben végigkóstoltuk volna az egész pultot. A kiszolgáláson lehetne mit javítani, a pultos fiú nem volt ugyan barátságtalan, de a kedvességtől is igen messze állt. Azt meg, ha cukrászdám vagy éttermem lenne, külön tanítanám, hogy az elismerést kedvesen mosolyogva, örömmel kell fogadni s nem semleges közönnyel, mintha legalábbis az időjárásra tettem volna megjegyzést.
Az árak is abszolút rendben vannak, persze a különleges minőségű sütemények díjszabását nem a fősodorhoz kell hasonlítani, hanem a hasonló minőséget megütő társaikéhoz.
Összességében lenyűgöző élmény volt a Jókai cukrászda, aki Pécsre látogat, ne hagyja ki!

Dorozsmai Endre

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (32) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (5) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (14) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (4) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (247) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (498) étteremkritika (504) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (4) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (1) gasztrotúra (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (1) kávézó (6) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (41) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (3) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (65) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (63) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (6) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzázó (1) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (13) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (1) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (34) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (4) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (1) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (42) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)