2013. július 30., kedd

Székelyföldi éttermi toplista



Örömmel vállaltam, hogy tapasztalataim alapján összeállítsam a legjobb tíz székely vendéglő listáját. A gasztronómia egy nép kultúrájának szerves és fontos része s ennek megőrzésében, fejlesztésében komoly szerep jut a család, a főzőiskolák, a sajtó, a gasztro-bloggerek mellett az éttermeknek. A listában azon éttermek szerepelnek, melyek valamilyen mértékben a székely kulináris hagyományra építenek, tehát kimaradnak a mégoly színvonalas olasz, távolkeleti vagy mexikói éttermek.
A lista konyha-centrikus, de figyelembe veszi az étterem hangulatát, a kiszolgálást valamint az ár/érték arányt is. Igyekeztünk a területi lefedés szempontját is figyelembe venni, s nemcsak a nagyvárosokra összpontosítani. Általános probléma, hogy igen ritka a megfelelően megválasztott zenei háttér, gyakori a kereskedelmi, nem ritkán román nyelvű rádió, népzenével egyetlen helyen sem találkoztunk. A magyar borok sem hódították még meg kellő mértékben a Székelyföldet, pedig a székely ember szívesebben iszik magyar bort, mint másfélét. A kiszolgálás gyorsasága sokat javult az utóbbi időben, ahol pedig nem, azt a helyet ejtettük, pedig a konyha teljesítménye és az atmoszféra alapján ott lett volna a helye az élvonalban.

1. Basa fogadó, Borzont, 131. szám, a Fő út mellett. Telefon: 745-399 286

A Basa fogadó volt az első székelyföldi étterem, melyet nemcsak helybeli barátaim, hanem budapesti Erdély-járók is figyelmembe ajánlottak. A környezet festői, a beltér otthonos, a hangulat rusztikus, a konyha házias, az adagok tisztesek. A honlap szépen kidolgozott, informatív, bár a „pipihús”, „röfi hús” stb- féle idétlenkedést meghagynám a pestieknek. (www.basafogado.com) Adnak fél adagot is, a teljes adag 70%-áért, egy adag étel két fő általi fogyasztásához plusz terítéket 2 lejért, s egy pohár ásványvizet ingyen. Nem tudom, megoldották-e időközben a füstproblémát, de megtörtént már, hogy egyik télen azért nem ültünk le, mert kockára lehetett vágni a cigarettafüstöt.


2. Salvator, Csíkszereda, Szék út 147, Telefon: 0266-372126
Egyházi működtetés alatt álló étterem egy impozáns modern konferenciaközpont keretén belül Csíksomlyón. A beltér tiszta, rendezett, elegáns, de kissé személytelen. A konyha biztos kezekben van, Slebits Zsolt számon tartott, élvonalbeli anyaországi éttermekben dolgozott korábban. Dicséretes kezdeményezésük volt a tavaly télen és idén tavasszal a heteken át zajló, nagysikerű (a részvevők elmondás szerint változó színvonalú) bemutatkozása a világ konyháinak, tartottak görög, indiai, francia, kínai, brazil estet s még hosszan sorolhatnám. Bízzunk benne, hogy a példa ragadós lesz továbbá abban is, hogy ősztől lesz erejük folytatni, elvégre bőven maradt még kulinárisan bejáratlan tája a világnak. A honlap szűkszavú, az étlap sem lelhető fel rajta, főleg a szálloda és konferencia erényeit ecseteli. (http://salvator.ro/etterem/)

3. Taverna, Kézdivásárhely, Temető utca 28, Telefon: 0267 360 564
A Taverna elegáns, hangulatos, polgári vendéglő, az atmoszféra meghatározói a boldog békeidőkben készült régi fotók Kézdivásárhelyről. A kiszolgálás udvarias, a konyha a fősodratú magyar és székely gasztronómiára épít, s korrekt színvonalon működik. Megbízható, jó szívvel ajánlható vendéglő. Honlapját nem leltem a világhálón a Taverna Kézdivásárhely keresőszavakra, a céhes város román nevére kiadott a kereső egy címet, mely azonban nem utalt működő honlapra. 

4. Gondűző, Székelyudvarhely, Szent Imre ut.18 szám, Telefon: 0266-218372,
A nyers tégla színére és rusztikus kisugárzására alapozó hangulatos belterű étterem az azonos nevű népszerű, elegáns szállodában, Székelyudvarhely központjában. Otthont ad  fotókiállításoknak, borkóstolóknak, tartanak magyar napokat, megünneplik a Márton napot s vannak vadhúsra alapozott különleges menük is. A konyha magyar és székely ízeket vonultat fel, néhány nemzetközi fogással kiegészítve. A honlap (http://gonduzo.ro/etkezes) színvonalas, de sajnos az éttermi rovat hiányos, az étlapot, itallapot nem leljük rajta.

5. Bástya, Sepsiszentgyörgy, Cím: Olt u., Tel.: 0367-800 801
Népszerű, kísérletező kedvű, de megbízható konyhájú étterem Sepsiszentgyörgy központjában. Hivatalos neve sajnos „Bastion”, a Bástyára ki sem adja a kereső az éttermet. Kellemes, pubokra emlékeztető atmoszféra, több terem, esténként masszív füst várja a betérőt. Étlapján hagyományos magyar és székely fogások éppen úgy megtalálhatók, mint a mediterrán vagy annál távolabbi népek konyháinak fogásai. További információk az étterem FB oldalán: https://www.facebook.com/bastioncafe.sepsi/about 

6. Fortuna, Tusnádfürdő, Fő út, a helység csíkszeredai bejáratánál, 0266 219 456
Részben a Tusványosi Nyári Szabadegyetemnek köszönhetően Tusnádfürdő az egyik leglátogatottabb székelyföldi település, így nem meglepő, hogy sokkal több vendéglőt működtet, mint amennyit a helyi lakosság el tudna tartani. Nem is könnyű közülük választani, ha feltétlenül autentikus székely konyhát akarnánk ajánlani, akkor a polgármester tulajdonában levő Székely Fogadó lenne az első hely, ami eszünkbe jut, de évek óta képtelenek megoldani, hogy amikor a szabadegyetem idején megnövekszik a forgalom, ne kelljen egy vagy akár másfél órát várni a rendelésre. Ez pedig megengedhetetlen. Minden szempontot egybevetve a legkellemesebb élményem a Fortuna teraszán elfogyasztott vacsora volt, így ezt illesztettem be a Top Tízbe.  A honlap informatív az étterem vonatkozásában is, kár, hogy az ételek árait nem írják ki: http://hotelfortuna.ro/hu/atterem. A konyha megbízható, a választék széles, de nem erőltetett. A székely és magyar konyha népszerű ételei mellett kínálnak békacombot és lazacot is.

7. Kárpátia, Csíkszentdomokos, Fő út, Telefon: 0266-336200
A szívet melengető nevet viselő Kárpátia étterem és panzió Márton Áron szülőfalujában működik, a Fő út mentén, egy szemet gyönyörködtető, emeletes, fából ácsolt épületben. A teraszról gyönyörű kilátás nyílik a tájra. A konyha megbízható, magyar és székely fogásokra épít. A honlap szűkszavú, az étlapról nem tudunk meg semmit. http://www.karpatiapanzio.extra.hu

8. Vándor Székely, Csíkrákos, Bogát utca, Telefon: 0751- 085.812
A Vándor Székely vendéglő elsősorban otthonos, hiteles, szeretnivaló berendezése, már-már zavarba ejtően kedvező ár/érték aránya és a kedves kiszolgálás miatt került be a Top Tízbe. Nem mintha a konyhával gond lenne, bár akad egy-két döccenő. Összességében a Vándor székely panzió étterme hozza a megszokott székely és magyar ízeket, a megszokott, általános színvonalon. A honlapon étlapot nem leltem.  http://www.vandorszekely.extra.hu.html

9. Dózsa étterem, Dálnok-tető, Telefon 0267-345894
A Kézdivásárhelyt Brassóval összekötő út mentén, Kézdivásárhely közelében működik a rusztikus, barátságos Dózsa étterem. Nemcsak a falakat díszítik korondi kerámiák, de az ételeket is népi ihletettségű tányérokon szolgálják fel. A konyha a székely és magyar gasztronómia népszerű fogásait nyújtja megbízható színvonalon. A kiszolgálás kedves, az árak kedvezőek. Honlapját nem leltem a világhálón.

10. Bagolykő, Hargita-fürdő, Telefon: 0366-100148
Házias, szeretnivaló székely konyhát visz a festői Hargitafürdőn működő Bagolykő panzió étterme. A teraszról páratlan kilátás nyílik a székely fenyvesekre. A kiszolgálás kedves, az adagok tisztesek, az árak igen barátságosak. Illúzióromboló, hogy a világháló fő keresője magyar keresőszavakra nem adja ki a hely honlapját, a románra igen: http://piatrabufnitei.ro/, a honlap magyar verziója pedig tele van helyesírási hibákkal.


A szöveg a Székely Hírmondó által kiadott székely Kalendárium számára készült.

2013. július 23., kedd

Viktória Panzió (Tusnádfürdő)


A Viktória Panzióra tavalyi Tusványosi szabadegyetem idején figyeltem fel, amikor egy igen kellemes reggelit fogyasztottam el baráti áron. 

Értékeltem, hogy a kínált ételek nagy része házi készítésű volt, a zakuszka, a padlizsánkrém, az egyik szalámi, a rántottát nem porból készítették (bár, jegyezzem meg, ez a betegség Székelyföldön egyébként sem jellemző), bundáskenyeret is kínáltak, a kenyér pedig házi jellegű székely burgonyás kenyér volt.

Kínálnak persze ebédet és vacsorát is. Az étlap meglehetősen hosszú, egyedül levesből 14 félét tartanak, közte erdélyi klasszikusokat, tárkonyos pityókalevest, erdélyi csorbát, pacallevest, de van gulyásleves is marhalábszárból, tyúkhúslevest és különböző krémlevesek. Vannak még klasszikusok csirkehúsból, sertéshúsból, marhahúsból, közel húszan összesen, a székely karajtól a töltött káposztáig. Az Erdélyben megszokott fogásokon kívül tartanak pacalpörköltet, csülköt Pékné módra és gyrost is. A halételek pisztrángból pangasiusból, pontyból, harcsából készülnek, a panírozott illetve „roston” sütött variánsok mellett van halászlé és halpaprikás is. Szép a teraszuk és hangulatos a belső tér egy része is, fából ácsolt kézműves padok, belső gerendázat adnak rusztikus hangulatot.
A kiszolgálás kedves. Nagycsoportos étkezés keretében ettünk húslevest rántott húst krumplipürével és töltött káposztát. Az ételek, ízre, állagra korrektek, háziasak a krumplipüré krumpliból készül, nem spórolják ki belőle a vajat, a húst nem klopfolják agyon, a húsleves nem vegetából van. 



Jó szívvel ajánlható hely.

Dorozsmai Endre  

A szöveg blog számára készül, de lehet, hogy megjelenik majd az "analóg" sajtóban.

2013. július 22., hétfő

A Frei kávézó süteményei



Múltkor írtam egy pár soros kis bejegyzést a Frei kávézó Mamutbeli egységéről.
Tegnap Csíkszeredán tértünk be egy testvér-egységbe. 
S örülök, hogy jót is tudok írni, egyébként ez alapjáraton is jellemző rám. Nem vadászom a hibákat, és sokkal szívesebben írok jót, mint rosszat.
Egy szó, mint száz, kipróbáltuk tegnap a kávés süteményt 
és a bécsi Opera-tortát, 
melyek annyira meggyőztek voltak, hogy visszamentünk ma. Mondjuk a kávés sokkal jobb volt, de a társa sem volt élvezhetetlen.
Tegnap a vasárnapi gyérebb látogatottság miatt csökkentett volt a választék, mást is rendeltünk volna, de meg kellett elégednünk e kettővel, azt ígérték, hogy ma már teljes választékot találunk. Ma kóstoltunk egy tiramisut, egy málnás süteményt és egy sajttorta-átiratot. A ráadás még egy kávés volt.


Ritkán dicsérek olyasmit, amit tömegben gyártanak és lefagyasztva terítenek, de ezek a sütemények kifejezetten jók voltak, megkockáztatom, hogy olyat sem találunk errefelé – de mifelénk Aradon sem – ami ezeknek egyáltalán a nyomába érne. Könnyed, nem túlédesített izgalmas kompozíciók voltak e sütemények, kifejezetten üdítőek a marganinos, ételfestékes, nehézkes, túlédesített sütemények sivár világában.
Jó lenne, ha a magyar desszertforradalom elérne mihamarabb Erdélybe is. Nem nevezem a süteményeket első fecskéknek, mert nem Franciaországból importált mégoly kellemes desszertekre van szükség, ez legfeljebb az igényesebb rétegnek pótmegoldás egyelőre, esetleg útbaigazítás a követendő irányt illetően. Hanem az lenne jó, ha errefelé is megjelennének azok a légies, texturákkal játszadozó, kreatív desszertkompozíciók, melyek fémjelzik a Váci Desszertszalon, a Zazie vagy a Gerbeaud kínálatát.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2013. július 20., szombat

Magyarság Háza Kávézó (Szentháromság tér)



Szinte közhelyszámba megy, hogy a Főváros, de valójában egész Magyarország legdrágább övezete a Vár-negyed. A szolgáltatások színvonala pedig nem mindig nő fel az árakhoz. Ehhez képest az ember örül, ha középmagas áron tisztességes konyhai kivitelezéssel találkozik. 

Ilyen élményünk volt a nemrégiben a Magyarság Háza Kávézó. Az épület igencsak kellemes emlékeket ébreszthet a borrajongókban, hiszen itt működött hosszú időn keresztül „a” Magyar Borok Háza. (A borászok számára kevésbé kellemes az emléke, akivel csak beszéltem e témáról, mindenki panaszkodott, hogy bennragadt a pénze e műintézményben.) Nem tudom, működik-e még e néven bármi is még ott, az átfazonírozott Borok Háza nem nyert meg, kínálatuk ár/érték aránya nyomába nem ért a korábbiakénak. 2000. május elsején voltunk itt először, akkor 2000 Ft-ért kapott az ember egy poharat meg egy kevés fűrészporszerű száraz rágcsálnivalót, és két órára bevehette magát a Magyar Borok Háza pincéjének labirintusába, ahol az összes magyar borvidék képviselve volt s egyes borokat nyitva talált. Ezekből pedig szabadon tölthetett magának. A hivatalos verzió szerint 60 bor volt nyitva a valóságban jellemzően 54, nemegyszer jegyzetelve végigittuk a kínálatot 2000 és 2005 között. Később emelték a beugrót, de még mindig kedvező volt azok számára, akiknek nem probléma 50 vagy annál több bort megkóstolni. Ennyit a nosztalgiáról.
A Magyarság Háza Kávézó terasza a Szentháromság térre, a Mátyás templomra illetve a Halászbástyára néz, egyike a legszebb éttermi teraszoknak. Mivel ez volt aznap az első étkezésünk, reggeliszerűt rendeltem, a többiek megelégedtek kávéval, üdítővel. Kértem egy tatárvariációt valamint egy áfonyás sajttortát. Az első fogást dizájnosan tálalták, az ízek is rendben voltak. 
A bélszíntatár esetében kiemelném, hogy a húst vagdosták és nem darálták péppé, a másik két elem nem volt valójában tatár, amit persze eleve tudni lehetett: sem a füstölt pisztráng, sem a sonka nem nyers, így erős túlzás tatárnak nevezni. Ipari toastkenyeret kínáltak hozzá, jóval kevesebbet, mint amennyi az egyébként ízletes szendvicskrémek mennyiségéhez elég lett volna, de sebaj, apránként kértünk még 3 kosár kenyeret. A sajttorta nem volt a legfrissebb, kissé berepedezett, az áfonya jól átszínezte a tölteléket, de íze rendben találtatott. 
A szőlőszemekkel dúsított mentás limonádé pedig kitűnő volt, ami banalitásnak tűnhet, de nem az, hihetetlen, hogy jónak mondott helyeken milyen vacak limonádékat képesek az ember elé tenni. (Tipikus hibák: késztermék kitöltése pohárba, ipari citromléhasználat, -narancsléhasználat)
Pincérünk kedves volt és készséges, igaz, hogy az egyik pincészet termőterületének égtáját is jócskán eltévesztette pécsinek mondta a neszmélyi bort, majd amikor ezt a palackot kezemben forgatva udvariasan jeleztem, zavarát hallgatással leplezte.
Kellemes időt töltöttünk a Magyarság Házában, e két fogás alapján úgy hiszem, hogy más ételek is kipróbálásra méltóak lennének.

 Dorozsmai Endre

2013. július 19., péntek

Tusványosi borsátor - 2013



A tusványosi borsátor jó alkalom arra, hogy pár szót ejtsünk néhány kitűnő borászatról, melyeknek képviselői, nem ritkán borász-tulajdonosai vállalták a hosszú utat egy borkóstoló megtartása kedvéért. A borsátor 2004 óta működik s az idők folyamán kialakult egy rend, melynek értelmében az első nap a fehérboros borvidékeké, jelen esetben Mórról mutatkozik be a borvidék legismertebb s megítélésem szerint a legkomolyabb borokat az asztalra tevő Miklós Csabi, mellette kivételesen egy egri borász fog kóstolót tartani. A második nap Egeré, a harmadik Dél-Pannóniáé (ide tartozik Szekszárd, Villány, a pécsi és a tolnai borvidék), a negyedik Tokajé. Ha az összes bort egy napon kellene bemutatni, akkor is nagyjából így alakulna a sorrend, hiszen jellemzően a fehérektől megyünk a rosén át a vörös felé s a sor végén következnek záróízként a desszertborok.
Miklós Csabi háromhektáros mintabirtokon készít a termőhely üzenetét hordozó ún. terroir-borokat. Pincéje kitűnő célpont a borturisták számára, akik meglátogatják a Budapesttől alig 80 km-re tevékenykedő borászt, szakavatott személyes kalauzolásban fognak részesülni. Móron a fehérborok dominálnak, Csabinak is egyetlen vörösbora van, mint el szokta mesélni, az is csak véletlenül: úgy vettek meg egy darab földet, hogy nem tudták előre, hogy azon Kékfrankos van. S dicséretes módon nem oltották át, hanem bort készítenek belőle, szép, meggyes, markáns savú vörösbort.
(Néhány hangulatos fotó Miklós Csabi pincéjéből.)


Vámos Attila az Egri borvidékhez tartozó Szomolyán borászkodik, mestere a bortáltosként számon tartott Kaló Imre, így nem csoda, hogy egyes boraik hasonló karakterűek, hiszen nemcsak a termőhely szomszédos, de a maximális természetességben megragadható borkészítési filozófia is lényegében azonos. Az is közös bennük, hogy Vámos Attila sem csak a borokról szokott mesélni a kóstolókon, hanem beavatja a hallgatókat személyes tapasztalataiba, életfilozófiájába, a természet-közeliség és az emberszeretet-vezérelte világlátásába.
(Vámos Attila a Budai Gourmet-n.)
Az Orsolya pince mindig is a „vájtfűlűek” pincészete volt, a bor témájában elmélyülők azonban szükségképpen találkozni fognak boraikkal, akárcsak Tokajból Bott Judit, Somlóról Spiegelberg István, Badacsonyból Szászi Endre boraival, hogy csak néhányat mondjak azok közül, akik valószínűleg soha nem lesznek közismert „sztárok”, de akiknek munkásságát a szakma és a borértők mindig értékelni fogják. Mint ahogy a Colosseum, a Cactus, a Mountain sem lesz soha tömegzene, de az értők horizontjáról valószínűleg soha nem tűnnek el. Orsolyáék az egri, azon belül ostorosi termőhelyeket faggatják, kérdéseiket türelemmel teszik fel, boraikat nagy szakmai odaadással készítik.
A Nyolcas pince filozófiája hasonló, a különbség az, hogy ők később indultak, most keresik helyüket az értők tudatában. Ebben azonban már komoly eredményeket értek el, idén ők voltak az egyetlen bemutatkozó pincészet a magyar gasztroforradalom fáklyavivőit tömörítő Magyar Gasztronómiai Egyesület évi gyűlésén, boraik ott vannak több csúcsgasztronómiai étteremben, többek között az Atakám bisztróban (mely bekerült idén a Népszabadság Top 50 kiadványába), a Brill bisztróban, mely már egyetlen toplistából sem marad ki, de a legutóbbi híradás szerint bekerültek Magyarország legrangosabb, s az első Michelin csillagot elnyerő éttermébe, a Costes-be.
(Nyolcas Ádám az EMI klubban)
Wunderlich Alajos nevét már a kilencvenes években sokan jegyezték, legendás kakaspörköltjéről azok is tudtak és meséltek, akik nem is kóstolták. A borász ismertsége és népszerűsége is közrejátszhatott abban, hogy egy nagybefektető, név szerint Szűcs Róbert is megjelent a színen (internetes források szerint nem kevesebb, mint két és fél milliárd forintot invesztált a pincészetbe), akivel azonban a névadónak nem sikerült hosszú távon együttműködni, s ez, úgy hírlik, aligha a borász hibája volt, így elváltak útjaik, s ma már két pincészet működik Wunderlich néven Villányban. A Wunderlich pince mögött Szűcs Róbert áll, a Wunderlich családi pincészet mögött pedig maga a borász, közismert nevén Lojzi, aki, a legtöbb borászhoz hasonlóan személyesen is jelen lesz Tusványoson.
A Ruppert pince az erős villányi második vonalba tartozik. Jómagam a gasztronómiában találkoztam boraikkal, olyan neves vendéglőkben, mint a Café Bouchon vagy a Gombás étterem. Időközben bekerültek néhány borral az alighanem legjobb magyar szaküzletbe, a Bortársaság portfóliójába, pályájuk felfelé ívelő, valami azt súgja, hogy még sokszor fogunk velük találkozni.
Az utolsó napon Tokaj többszörös monográfusa, a borvidéket legjobban ismerő szakíró, Alkonyi László tart borkóstolóval illusztrált előadást a tokaji dűlőkről. Tudnivaló, hogy Tokaj volt a világ első zárt borvidéke (1641) s itt volt a világon először dűlőklasszifikáció Bél Mátyásnak köszönhetően (1737), érdemes hát a borvidék által hordozott páratlan értékekkel közelebbről is megismerkednünk. 
(Alkonyi László mindentudó jegyzetfüzetével a Zsirai pincében.)

Zárásként hadd idézzünk egy passzust a Bél Mátyás-féle a dűlőklasszifikáció feltámasztójának, Alkonyi Lászlónak a „Dűlőmitológia” című könyvéből: „egyszer eljön a pillanat, amikor a tökéletes technológia dolgozik minden pincében, a legjobb klónok virítanak az ültetvényekben, öreg tőkékről szüretelhet a legtöbb birtok és bárki megveheti a kifogástalan minőségű fahordót. A termőhely ekkor mindenki számára az egyéniség elsődleges hordozójává emelkedik. A tükör kitisztul, kifinomul minden mozdulat, ás a hegy levében ragyogni kezd a szőlő. A termőhely a bort felemeli, a földönfutót pedig megóvja attól, hogy tudása ortodoxiába, alkotóereje pedig rutinba forduljon át”.

Dorozsmai Endre        

A szöveg a jövő heti Erdélyi Naplóban fog megjelenni. 

2013. július 18., csütörtök

Bortúra Villányban



A nemrégiben Villányban jártam, tíz-tizenkét évvel ezelőtti első bortúráim helyszínén. Hiszen hová vezessen a borturista útja, miután olvasott egy-két boros könyvet, csemegézett a Borbarát 1999-es és 2000-es számaiból, kitapasztalta, hogy a Szépasszonyvölgyben milyen vegyes a választék, megfordult és hasonló élményeket gyűjtött Tokaj főutcáján? Villány kiváló célpont, hiszen több komoly pincészet is látogatható, nemcsak a pünkösdi bortúrán, hanem egész évben fix nyitva tartással.
A kétezres évek elején ennek jegyében évente egyszer kiruccantunk Villányba, de 2005 óta valahogy nem sikerült hosszabb időt töltenünk ott. Ha el is jutottunk azóta egyik-másik kedves borász ismerőshöz, arra sosem volt idő, hogy nyugodtan végigsétáljunk a Fő utcán, számba vegyük az újonnan nyitott pincéket és borbárokat, úgy szippantsunk villányi levegőből, hogy ne arra gondoljunk, hogy órákon belül többszáz kilométerrel odébb leszünk már. A most ott töltött 24 óra - déltől délig – sem volt nagyon sok, de azért jóval több, mint az eddig párórás látogatások vagy célirányos átrobogások.
A mostani tapasztalatunk - akárcsak a korábbiak - kifejezetten kedvező volt. Meglátogattuk vendéglátóink, Jekl Béláék társaságában a kétezres évek elején még ismertnek számító borászt, Molnár Tamás, „Tamás bátyát”, aki – habár borainak minősége semmit nem romlott (sőt) – kikerült a boros kommunikáció főáramából, miután megszakadt a kapcsolata a Monarchia borszaküzlettel. Tamás bátya immár nemcsak a történelmi jelentőségű Villány környéki csatákról tart kisebb-nagyobb előadásokat, hanem ezoterikus kérdésekről, csakrákról, bioenergiáról, távdiagnosztikáról is. S közben egyik jó bort tölti a másik után.



Tamás bátya pincéje után Kürti Istvánt látogattuk meg, egy igen kedves, kevéssé ismert kézműves borászt, aki tégláról téglára építkezik, saját erőből, hitel nélkül és másokhoz hasonlóan igen jó évet zárt 2011ben. Az újborok bíztatóak voltak, az érettek hibátlanok.
 
Utolsó mozzanatként Jekl Béla borait kóstoltuk, nem először. 

Valamikor fél évtizeddel ezelőtt egy Jekl-kóstoló alkalmával mondta Csizmadia András a Magyarok Házában, hogy a Jekl-borok épp annyira jók, mint a Tiffán, Gere vagy Bock borok, csak még nem mindenki tudja. Hosszú lenne egyenként méltatni őket, hadd emeljek ki két kedvencet. Kellemes meglepetés volt a Jekl Flóra által megkomponált gyöngyöző bor. Bizonyára bennem van a hiba, s a pezsgőt – értsd a Champagne-t – még nem tanultam meg élvezni. Márpedig annak élvezetét meg köll tanulni, éppúgy, mint az osztrigáét vagy a szarvasgombáét. Jómagam a pezsgőkben ugyanazt keresem, mint az üde, reduktív borokban: a jó savakat, illatot, frissességet. S ezt megkapom például Jeklék elragadó gyöngyöző borában, annál kevésbé a nagynevű champagne-okban, legyen az Veuve Cliquot, Dom Pérignon vagy Billecart. A másik kedvencem az Il Primo, mely egy igazi vörös klasszis, egy remekbe szabott bordeaux-i blend, nyugodtan csatába küldhető vakteszten a villányi nagyágyúkkal, a Kopárral vagy a Carissimae-vel.
A villányi túra másodnapján a borfogyasztást erősen vissza kellett fogjam, tekintve, hogy még 300 kilométer állt előttem, de azért csak betértünk Gere Attiláékhoz egy-egy pohár borra, ahol felújítottam a szőlőmagpor-készletemet is. A 2004-es Kékfrankos Prestige már elérte a csúcsát, a 2007-es Syrah viszont ereje teljében pompázik s még van neki előre. Legközelebb az első napra programozzuk a pincészetet s többet kóstolunk.
Közös következtetésünk az volt, hogy sűrűbben kell Villányt célba venni, annál is inkább, hogy az Arad – Villány távolság időben mérve egy teljes órával rövidült két rövid autópálya-szakasznak köszönhetően.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Borbandi blog számára készült 2011 telén.
 

2013. július 17., szerda

Alföldi mini-borfesztivál



A Birkás pincészet nemrég megnyitott kóstolótermében 
kisebbfajta alföldi borfesztiválnak is beillő kóstolót tartottak a minap, konkrétan 2012. március 17-én. Ott volt a házigazdákon kívül a két legismertebb alföldi pincészet, Font és Frittmann, továbbá többen is az erős második vonalból: az István borház Kiskőrösről, az Royalsekt izsáki pezsgőpincészet, 
 Léder Zoltán (Köpcös) 
(Köpcös standjánál Kurunczi Anikót láthatjuk)
továbbá Csukás Balázs a Garabonciás sajtmanufaktúra képviseletében. 
Mivel e sorok írójának ismét a volán jutott, a kóstolás azokra a pincészetekre szorítkozott, melyek nedűit csak ritkábban van alkalmam ízlelgetni, kivételt „a Köpcös” képezett, aki ottjártunk apropóját adta. Azt terveztük ugyanis eredetileg, hogy útbaejtjük csengődi pincészetét, mely már szinte egyik törzshelyünkké avanzsált, s ő javasolta, hogy látogassunk el inkább erre a remek kóstolóra.
Az István borház kínálatából a rosé volt a legmeggyőzőbb, s a szebb napokat látott 2007-es Ezerjó a legkevésbé megnyerő. Megkóstoltuk a Birkás szortimentet teljes egészében. 
Korrekt, jó ivású, reduktív borokat készítenek Birkásék, minden boruk 2011-es, ennek megfelelően üdék és kellemesek, talán csak egy kevés töménység hiányzik belőlük, struktúrájuk meglehetősen laza. De ezzel végtére baj nincs, a borok kiválóan alkalmasak arra, hogy a mindennapok borai legyenek, vettünk is egy nagy kartonnal a fehérekből s a roséból. Az Arany sárfehér volt a kedvencem, meg egy kései szüretelésű Rajnai Rizling, ami az Elisabeth névre hallgat. Köpcös borai ismét hozták formájukat. Szeretni való az őszinte, mindenféle varázslás – értsd fajtaélesztő, ellenőrzött nyomás, hőmérséklet - nélkül készített rosé, kiváló lett ismét a siller, melynek készült egy édes változata is, a bennragadt cukor miatt. Eme édes siller olyan málnásságot mutat, amilyenhez foghatót még nem kóstoltunk. Igen szép lett a Hárslevelű, mondta is a borász, hogy ez eddigi legjobb fehérbora. S persze szerettük ismét a Zsírost, e „dűlőszelektált” Kékfrankost, ami családunkban az egyik alapbor, tábortűz, családi beszélgetések vagy akár egy masszív marhapörkölt ürügyén igen gyakran erre esik a választásunk.
Birkásék pálinkákat is forgalmaznak, melyeket Sendula Zoltán főz és palackoz Kecelen. Jobb megoldás híján vettem a kis palackok közül ötöt, meggyet, körtét, barackot, szilvát és cserszegi fűszerest, s itthon kóstoltam meg őket. Tisztes, visszafogottan fajtajelleges, korrekt pálinkák ezek. 
A fajtajelleg a borok esetében az első kategória, amivel a borszeretők találkoznak, azután szép lassan rá kell jönniük, hogy a termőhelyi adottságok és/vagy a technológia sokkal jobban meghatározza a bor karakterét, mint a fajta. A pálinkáknál viszont – szerintem legalábbis - ez elsőrendű szempont. Alapelvárás, hogy a pálinka ne legyen karcos, ne legyenek a „rézelejéből” vagy „rézvégéből” származó kellemetlen mellékízei, de efelett határozott elvárás az, hogy hordozza az alapanyagául használt gyümölcs karakterét. A Birkás címkéjű pálinkák párhuzamba állíthatók a borokkal is akár, leszámítva azt, hogy a borokkal ellentétben jóval magasabb a díjszabásuk. Nemcsak abszolút értékben, hisz az természetes, már csak a lékinyerés okán is, hogy a pálinka lényegesen drágább a bornál, hanem relatíve. Míg a Birkás boroknál jobbat olcsóbban nemigen talál az ember, legfeljebb hasonlóan jó ár/érték arányú tételeket, a pálinkákra ez nem igaz, ittam már olcsóbban jobbat nem egyszer.
A Garabonciás sajtokat is végigkóstoltuk, sőt, vásároltunk is belőlük, kiváló volt az érlelt juhsajt, az érlelt kecskesajt, a gaudához hasonlítható érlelt tehénsajt, a friss kecskesajtkrém, de legmeghatározóbb élmény a rúzsos szagos sajt volt. El is határoztuk, hogy előbb-utóbb meglátogatjuk a harmincadik életévét még be sem töltött ifjú mestert az őrforrásnál, az izsáki Vadas dűlőben fekvő farmon.
A fogyasztó szemszögéből nagy jó és hangulatos volt ez a rendezvény, jó lenne rendszeressé tenni. Jönnénk máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveget a Borbandi blogra írtam több, mint egy éve.
Nekem is hasznos volt újraolvasni, mert már rég elfelejtettem például azt, hogy Birkásék pálinkáját Sendula Zoltán főzi, miközben manapság is kortyolgatunk belőle. A Birkás pincére egyébként is érdemes odafigyelni, az Alföld egyik jelentős feltörekvő pincészetéről van szól.

2013. július 16., kedd

Da Mario (Vécsey u 3.)



Gondolom nem okozok meglepetést azzal, ha leszögezem: felettébb ritkán vásárolok Népszabadság kiadványokat. Egy kivétel van e szabály alól, az évente megjelenő Top 100 majd utóbbi időben Top 50 étterem. Idei kiadványuk is gyarapította a meglátogatandó vendéglők listáját néhány egységgel. Ezek között kifizethető áraival és fővárosi központi fekvésével a Da Mario volt a legesélyesebb a gyors letesztelésre. Így is lett.
A beltér barátságos, otthonos, elegáns, de mégis fesztelen. Külön értékeltük a borospoharakból összerakott csillárt s a borosüvegek ügyes dekoratív alkalmazását.


A borlap élvonalbeli magyar és olasz borokat vonultat fel, azt sajnos nem közlik, hogy mely tételek kaphatók decire, de a pincér informál erről. A borárak magasak, a szaküzleti árat legtöbb esetben 2.5-tel szorozzák, de például a Bortársaságnál 1450 ft-ba kerülő Chardonnay 4300 ft-ba kerül, ami nagyjából háromszoros árat jelent, drágább boroknál megelégszenek a 2-es szorzóval, vagy akár az alá is mehet az ár, így például a 12.700 ft-os polci árú ikonikus Gere Solus „mindössze” 19.000 ft-ért rendelhető meg.
Szódát nem tartanak, ásványvizet nem kértem, de hoztak egy pohárral, ami nem került a számlára, a gesztust értékeltük.
Kommunikatív, udvarias, magabiztos pincérünk azzal tette le az ajándék pizza-kenyeret az asztalunkra, hogy a város legjobb pizza-kenyere. 
Nos, ha nem is legjobb, mert hasonlóan jót még adnak néhány helyen (pl. Toscana, Pommo D’Oro), de kétségkívül kiváló, kifogástalan volt az indítás. A mellé kért kétféle olívaolaj is meggyőzött. A felszolgálásra visszatérve, pincérünk udvariasan, figyelmesen tette a dolgát, bár az némiképp zavart, hogy miután a profiterol iránt érdeklődő asztaltársam kérdésére magam válaszoltam, azt mondta, hogy az nem úgy van, majd elmondta hozzávetőleg ugyanazt.


Rendeltünk négyen egy menüt (édesköményes hallevest és Caserecci tésztát szardíniai módra), marhahúslevest sajttal töltött capelleti tésztával, paradicsomlevest, csípőspaprikás csípősszalámis (Calabrese) pizzát, maccheroncinit bélszínnel és vargányával, sáfrányos rizottót velővel, málnás csokoládéfelfújtat, profiterolt és házi szilva tortát.


A hallevesből hiányzott az izgalom, a vibrálás, egy kis citrom meg kevés só, bors javított rajta, a kagyló nem volt prémium frissességű, de élvezhetőnek bizonyult, akárcsak a rák és a bébitintahal. 
Menüben azért jó vétel volt. S hadd szúrjuk itt azt is közben, hogy aki végigolvassa az egész heti menüt, az láthatja, hogy e műfajban is törekednek jót és izgalmasat adni. A paradicsomlevest is szerettük, 
a marhahúsleves kissé jellegtelenre sikerült, de akár autentikus is lehetett, soha nem jutott eszembe eddig olasz vendéglőben húslevest kérni. (Most sem, asztaltársam volt az elkövető, mi több, bánatomra ketten is ezt rendelték.) Jóféle parmezánt kaptunk hozzá, külön kérés nélkül. 
A rizottó remek volt, 
a pizza szintén, 
a szárd tészta tele volt vastag szalámicsíkokkal, melyek nem győztek meg, fele ott is maradt,
 a bélszín-vargánya kombináció viszont ezúttal is aratott.
Azt talán mondanom sem kell, hogy a felszolgálónk információi szerint helyben gyúrt tészták kifogástalan voltak ízre, állagra. A szilvatorta házias volt, 
a profiterol korrekt, 
 a felfújt sajnos tálaláskor kiszakadt, de ízre meggyőzött, a tálaláson egyébként lehet még finomítani.
Összességében, ha eltúlzottnak is tartjuk a Da Mario helyezését – van nem egy olasz, mely nem került be a legjobb 50 közé, annak dacára, hogy egyenletesebb teljesítményt nyújt egy étkezésen belül, mint például a Krizia – de annyit meg kell engedjünk: jó ár-érték arányú, jó szívvel ajánlható átlag feletti olasz étterem nyílt a Vécsey utcában egy évvel ezelőtt.

Dorozsmai Endre          

A szöveg rövidített változatát a Demokratának adtam le.
A Da Marioban 2013. július 12.-én jártunk.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (32) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (5) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (14) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (4) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (247) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (498) étteremkritika (504) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (4) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (1) gasztrotúra (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (1) kávézó (6) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (41) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (3) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (65) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (63) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (6) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzázó (1) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (13) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (1) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (34) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (4) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (1) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (42) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)