2012. augusztus 23., csütörtök

Radványi Jenő borászati konferencia - 2012


A Radványi Jenő borászati konferencia megszervezésére a Magyarok nyolcadik Világkongresszusának keretében került sor a múlt hétvégén. Az idén második alkalommal megszervezett szakmai rendezvény ezúttal két témacsoport köré épült. Az egyik a bor és gasztronómia kapcsolatrendszerét járta körbe, a másik a bor és a társadalomszervezés témakörét.
Az első részben Csizmadia András gasztro-filozófus, a bor- és étel-párosítás kérdéskörének egyik monográfusa beszélt erről az igen izgalmas témáról. 
 Kiemelte annak a fontosságát, hogy akárcsak küzdősportokban, itt is alapvető követelmény, hogy azonos súlycsoportú „versenyzőket” „eresszenek össze”, tehát könnyed ételek könnyed bort kívánnak, a súlyosabbak pedig komolyabbat. Egy másik metaforával élve a házassághoz is hasonlítható a bor- és étel-párosítás, mely lehet harmonikus, de lehet pokoli s, ha a felek nem egymáshoz valók. Külön kiemelést nyert az, hogy nem az alapanyag határozza meg elsősorban az étel borigényét, hanem az elkészítési mód, a fűszerezés és a mártás. A magyar borok és ételek harmonizálásáról szóló előadást is Csizmadia András „vette át” s ki is töltötte a konferencián végül részt venni nem tudó Köles András sommelier-bajnok idejét, hangsúlyozva a klasszikus magyar ételek (töltött káposzta, pörköltek, paprikások, halászlé stb.) valamint a magyar bortradícióban kiemelt helyen szereplő, de mára majdnem elfelejtett sillerborok közötti már-már metafizikai kódoltságú kapcsolatot.
Csizmadia András után Dula Bence borász lépett a mikrofonhoz 
 és beszélt a szarvasgombák és borok kapcsolatáról, bemutatva a legfontosabb szarvasgombafajokat, a szarvasgomba különböző – népi és magas gasztronómiai - elkészítési módozatait is. A közönség ezúttal meg is tapasztalhatta, hogy miként „muzsikálnak együtt” a szarvasgombás készítmények valamint a borok. Dula Bence egyik jóbarátja, Szakács József felajánlott az általa forgalmazott szarvasgombás termékek közül három félét, egy szarvasgombafüstös sajtkrémet, egy szarvasgombás májkrémet s egy szarvasgombás gombakrémet, amit a gyergyócsomafalvi Jánosi család kézműves rozskenyerére kenve fogyaszthatott a közönség Dula Bence remek borai – a Pinot triád, azaz Pinot Noirból készült fehér, rosé és vörösbor – mellé.
Ezek után Fekete Oszkár következett, aki maga is szarvasgomba-vadász és a szarvasgombáról szóló hiánypótló monográfia (A szarvasgombász mesterség) egyik szerzője. 
Fekete Oszkár is végigfutott az egyes szarvasgombafajokon, elmondva mindegyik jellegzetességeit s kitért részletesen azokra, melyek csak Magyarországon teremnek, azaz a szarvasgomba-hungaricumokra. Két szarvasgombát a maga valóságában is bemutatott a közönségnek a nyári szarvasgombát valamint a nagy spórás, enyhén fokhagymaillatú szarvasgombát.
A délelőtt szekció utolsó előadása Varga Gábor cukrászé volt, aki a www.desszert.eu honlap alapító főszerkesztője s több élvonalbeli étterem - így például a békéscsabai 13 Gault Millau pontos Brill valamint az Aqua Lounge – kreatív cukrásza, a Gourmadia című nagysikerű könyv szerzője. Varga Gábor miután bemutatta a legfontosabb desszertműfajokat és legismertebb magyar desszerteket, lényegében a gasztro-forradalom kikátéjának a Molnár B. Tamás nevével fémjelzett Kulináris chartának a téziseit fordította le a cukrászat témakörére. 
Hangsúlyozta a szintetikus alapanyagok kerülésének fontosságát, a minőségi alapanyagok nélkülözhetetlenségét és tiszteletét, a kreativitás, az esztétikus tálalás és a különböző textúrákkal való „játék” fontosságát. A 15 éves tapasztalattal rendelkező élvonalbeli cukrász kendőzetlenül beszélt a jelenlegi magyar cukrászat problémáiról megjelölve a lehetséges kitörési pontokat. Külön öröm volt olvasni, hogy mi az amit ki kellene tiltani a cukrászatból annak minőségelvű megújítása érdekében: a margarint, az aromákat, a bevonó-műcsokoládét, a növényi habalapokat és a cukrászati habosító anyagot.
A délutáni szekcióban Horváth Csaba a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára mutatta be a hegyközség szerveződés múltját és jelenét, ezen belül a HNT jelenlegi struktúráját és feladatkörét, e témakört folytatta Tálas László borász, aki maga is a hegyközségi szerveződés egyik igen fontos szerepét tölti be hegybíróként. (A Horváth Csabáról készült fotóim annyira homályosak lettek, hogy nem teszem fel a blogra őket, ezt csak azért jelzem, nehogy valaki azt higgye, hogy pikkelek a jeles szakemberre.) Értelemszerű, hogy Horváth Csaba, mint főtitkár, inkább a megvalósításokra és sikerekre, Tálas László pedig inkább a problémákra helyezte a hangsúlyt. 
Sike Tamás borász az egri fertálymesterség szép hagyományáról beszélt, 
(A képen Sike Tamás borász, fertálymester és Oláh István, a fertálymesterség hagyományának egri feltámasztója.)
végül Borbély Zsolt Attila bortanácsadó és konferenciaszervező a bor-forradalom és gasztro-forradalom kapcsolódásait, hasonlóságait elemezte azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a gasztroforradalom és a borforradalom egymást erősítő folyamatok, melyeknek az állam általi katalizálása nemzetpolitikai érdek, hiszen megannyi nemzetközi példa igazolja Perutól Franciaországig, hogy a bor és gasztronómia nemzetstratégiai jelentőségű ágazattá emelhető.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

2012. augusztus 22., szerda

A Fennsík mártás és a sült padlizsán találkozása

Az erdélyi konyha egyik igen mostohán kezelt - de legalább rendszeresen használt  - alapanyaga a tojásgyümölcs, (törökparadicsom, kékparadicsom, padlizsán, vagy kerülendő jövevényszóval vineta). 
 Sütőben vagy parázson megsütött, pépesített majd hagymával és/vagy fokhagymával ízesített, olajjal, citrommal, sóval (esetleg majonézzel) elkevert változatát úgyszólván mindenki ismeri. Egyesek még ki is rántják párizsiasan (liszt, tojás) vagy bécsiesen (liszt, tojás, prézli) netán zakuszkát főznek belőle. Az már elég ritka, hogy valaki le is rakja darált hússal, (sajtos) besamellel, esetleg krumplival, ahogy a balkáni népek szokták. (Lásd a valamennyi balkáni nép konyhájában, így a román konyhában is fellelhető muszakát.) De ezzel furcsa módon a lista lezárult. Holott padlizsánból csodás és rendkívül egyszerű étkek készíthetők, ezek közül vennék számba néhányat.
A felkarikázott padlizsánt olajban pirosra süthetjük. (Van aki egy fél óra állás után leitatja róla a nedvességet. Mások a fémkések használatának mellőzésére intenek, ezt jómagam csak a régi evőeszközök használata esetén látom indokoltnak, a mai, jellemzően inox kések nem feketítik meg a padlizsánt.) Ez önmagában is sóval borssal fűszerezve ügyes köretkiegészítés, egyes francia szakácskönyvek említik is, mint önálló fogyasztásra is alkalmas köretet.
Majonézzel és petrezselyemmel netán paradicsommal, aprított vöröshagymával, paprikával kiegészítve pirítósra halmozható. 
(Itt egy paradicsomszószos és egy fokhagymás olívaolajos változat látható.)

 Igazi erejét akkor mutatja meg, ha török mártással öntjük le s benne érleljük rövid ideig (fél óra-óra), majd a mártással együtt fogyasztjuk. Éjszakán keresztül nem javaslom tárolni, mert a padlizsán kék haja, melyet éppen esztétikai okoknál fogva javaslok rajta hagyni, kiereszti a festéket és másnapra a szép fehér padlizsán-salátában a padlizsándarabok körül lilás-barna elszíneződés látható. (Ilyenkor legjobb felkavarni az egészet).
S persze tartozom még a török mártás elkészítési módjának leírásával. Legegyszerűbb a joghurt-fokhagyma-só vagy joghurt-menta-só kombináció. De kis citrommal, netán tejfellel még plusz ízdimenziókat kölcsönözhetünk a török padlizsánkülönlegességnek, melynek változatai egyébként Budapest majd’ minden török büféjében felelhetőek.  

(Néhány mediterrán ínyencség, a török joghurtmártásos padlizsán a négyes tálaló jobbfelső negyedében.)
A tökéletességre törekvők elkészíthetik magát a klasszikus török Fennsík-mártást is, mely joghurt, olívaolaj, citrom, (szárított vagy friss) menta, fokhagyma és só összekeveréséből adódik. Két deci joghurthoz egy negyed citromot és két evőkanál olívaolajat adjunk, a többi fűszert adagoljuk izlés szerint. A mártás alkalmas zöldségmártogatásra, de kellemes kísérője párizsiasan kirántott tökféléknek (a klasszikus tök mellett cukkini, patisszon avagy csillagtök) is. Menta helyett használható a már szinte minden üzletben kapható szárított szurokfű (oregánó) vagy a zöldségpiacokon is gyakran beszerezhető friss (esetleg szárított) bazsalikom. Kiváló ízt kapunk friss vagy szárított kakukkfűvel, sőt rozmaringgal is. Ezutóbbi két fűszerrel, de főleg a rozmaringgal jobb csínján bánni, mert dominanciára törő ízesítők. A felsorolt fűszerek egyébként nem ütik egymást, kettesével vagy hármasával is használhatóak joghurtos vagy olajos mártásokban.

Dorozsmai Endre

2012. augusztus 21., kedd

Retro helyett kenyérlángos az Aradi Városnapokon


Ha leülök egy vendéglőben, elvárom, hogy észrevegyenek. Továbbá azt is, hogy ezt jelezzék felém és hozzanak étlapot, vagy kérdezzék meg, hogy kérek-e étlapot. Amennyiben ez nem történik meg, nem ritka, hogy néhány perces hiábavaló várakozás után felállok és elmegyek. Ha nagyon érdekel a hely, akkor elindulok pincér után s jelzem jelenlétem és étlapigényem, ami persze nem ritkán bal lábbal indítja a vendég pincér kapcsolatot, de ezzel nem vagyok hajlandó törődni. Nehogy már én érezzem rosszul magam, mert – egyébként udvariasan – figyelmeztetem a felszolgálót az egyik legelemibb feladatára.
Ma is volt egy ilyen élményem.
Elindultunk ebédelni Arad egyik frissen nyílt halvendéglőjébe. (Már voltunk egy ilyen témájú helyen kb. hét esztendeje, a strand területén, az nem volt rossz. Talán Kaviár névre hallgatott s kifejezetten vízben élő lényekre szakosodott. Az aradi strandot egyébként nem úgy kell elképzelni, mint egy szokványos medencés napozót. Ez egy hatalmas területen fekvő szórakoztató-komplexum, melynek keretén belül persze van medence, sportolási lehetőség, ott folyik a Maros, egy szép nagy félszigeten fekszik maga a strand, de működik itt megannyi vendéglő, diszkó is.)
A Kicsi San (Micul San) halvendéglőt zárva találtuk, pedig érdekelt volna a reklámjukon szereplő krokodil steak, de a haltepertő is. Egy kézzel írott üzenet jelezte, hogy kint vannak az Aradi napokon. Kimentünk hát megnézni az Aradi napok forgatagát,
meg is leltük a vendéglő standját,
az előre lesütött halak (főként pisztráng) nem voltak nagyon bizalomgerjesztőek, de az elég magas áron kínált haltepertőből vettünk egy adagot. (10 dkg 10 lej) A pontypatkó szárából készült sült haldarabokat kukoricadarába forgatták, s úgy sütötték meg. Finom volt, a hal szerintem nem is látott fagyasztót, talán élve vették, és nem volt iszap-ízű. (A vendéglőtől kb. 5 perc járásra fekvő nagypiacon van egy halas, ahol adnak élő pontyot, kárászt és afrikai harcsát. Talán innen származott a hal. Legközelebb megkérdezem.)
Nem nagyon volt hol leülni, úgyhogy arra szavaztunk, hogy benézünk a Retro vendéglőbe,
ahol egy teremben volt terítve s ott elég sokan cigarettáztak. Sajnos a román fennhatóság alatt álló területeken általános szokás – Székelyföldön is – hogy az étteremben a vendégek tekintélyes része ontja magából a füstöt. Ezt még tán elnéztük volna, de azt, hogy a pincér, bár találkozott a tekintetünk se szó, se beszéd elment mellettünk, nem üdvözölt, nem kérdezte, mit szeretnénk, majd percekig hiába vártunk, hogy feltűnjön a láthatáron, nos, ezt már nem voltunk hajlandóak elnézni. Felálltunk és elmentünk. (Így tettünk kb. másfél hónapja Temesváron is a Wine bar nevű műintézményben, mely a nemrégiben felújított hajdani vár területén működik. Az ő bajuk. Épp elég hely van már a határmenti, hajdani magyar városokban, ahol aránylag jól lehet enni és inni.)
Végül kemencés kenyérlángost ettünk friss paradicsomszósszal illetve bazsalikomos fokhagymaszósszal.
 Mellé frissen csapolt sört ittunk a szomszéd standról.
Jobban jártunk mintha a Retroban maradunk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2012. augusztus 20., hétfő

Kisvendéglő a Hargitához (Békéscsaba, Tavasz u 7.)



Az éttermek esetében éppen annyira fontos lenne ismerni, tudni a séf nevét, mint ahogy ma már általános tudnivaló, hogy a bort nem elsősorban fajtája alapján különböztetjük meg, de még csak nem is a borvidék alapján, hanem a mögötte álló, a borban saját elképzeléseit megvalósító borász alapján. Egy Hernyák, Szepsy, Eszterbauer, Konyári, Köpcös, Dula vagy Jekl bor minőségi garancia egyben, de mellettük említhetnénk még három tucat nevet. (Szántszándékkal említettem minden borrégióból egy-egy borászt így hirtelen.)
Van Békéscsabán egy gyönyörű kis ékszerdobozra emlékeztető hely. Egy kis erdélyi ihletettségű nemzeti oázis, ahol a falakon autentikus népművészeti tárgyak díszelegnek, hatalmas Magyarország-térkép 1942-ből, ahol a felszolgálók mindig kedvesek, a beltér varázslatos, a kánikulában is hűvös kerthelység hangulatos,


 s ahol jellemzően korrekt szinten elkészített ízletes ételeket ehetünk megfizethető áron. A séf Metzger László, aki a www.hejszakacsok.hu honlapon több cikkel is szerepel, elsősorban a Hagyomány és evolúció nevű melegkonyhás versenyen szerzett beszámolóival. Ezek egyikében írta le röviden, pontokba szedve ars poeticáját:
Összegezve – és ezzel talán válaszolok is a bennem kételkedőknek – íme pár gondolat,ami legmeghatározóbb az én jelenkori szakmai életemben:
-         Mindig etikusnak maradni, alázatosnak a szakmával szemben és az összes kapcsolatokat maximálisan kiaknázni a tanulás és a tudás bővítése érdekében.
-         Én csak egy egyszerű srác vagyok egyszerű tervekkel. Szeretném megvalósítani az elképzeléseimet minden különösebb „hűhó” nélkül.
-         Nem sztár akarok lenni, hanem jót főzni egy jó csapatot összekovácsolni és napról napra megmutatni a tudásom legjavát.
-         Folyamatosan bővíteni a szakmai spektrumomat és ízelítőt adni a vendégeknek belőle, hogy van a töltött - rántott húson kívül is más ínycsiklandozó csemege.
Az elmúlt fél étvizedben jó párszor is sikerült ide eljutni, s nem állítom, hogy mindig minden tökéletes volt, de mindig elégedetten távoztunk. Mivel ketten, hárman vagy négyen érkeztünk s mindig megkóstoltuk egymás ételeit, lassan nincs étel az étlapon, melyet ne kóstoltam volna, a padlizsánkrémtől
pacallevesen, 

kukoricadarába forgatott pisztrángon

át a báránycsülökig. 

Így aztán megkockáztathatok két állítást. Az egyik, hogy nagy mellélövés itt nincs, a másik pedig az, hogy egyértelmű fejlődés érzékelhető az elmúlt öt évben.
Úgyhogy, aki teheti, látogasson el ide.
Nem fog csalódni.

Dorozsmai Endre

2012. augusztus 8., szerda

Sör és étel

 Az
ételek és italok világában keringő számtalan téveszme közül az egyik, mely leginkább tartja magát, úgy szól, hogy borszerető embernek sört inni valami alantas, szégyellnivaló, kínos dolog. Holott erről szó sincs.
(Unions Brau, München)
 Hogy mást ne mondjak, Magyarország vezető ínyencbolt-hálózatának, a Culinarisnak (www.culinaris.hu) a kínálaztába kezdettől beletartoztak a belga prémium sörök, de az is elárul valamit, hogy a legszínvonalasabb magyar borszaküzlet, a Bortársaság idéntől három kézműves magyar sört is forgalmaz, a győrzámolyi Bors sörfőzde Sherwood Ale és Tuck barát söreit, valamint a Fóti Kézműves Sörfőzde Keserű méz nevű sörét. Az is természetessé válik lassan-lassan, hogy csúcséttermek különleges sörválasztékkal kedveskednek vendégeiknek s a sör rendelése a gasztronómia fellegváraiban nem olyan szentségtörés, mintha valaki Coca Colát vagy egyéb üdítőként forgalmazott ipari borzalmat rendelne az étel mellé, vagy netán átsütve kérné a bélszínt.
Azon túl, hogy a sörök világában is lassan-lassan megjelenik a diverzifikáció és a nagyipari sörök mellett az igényes kézműves sörök is teret kapnak, a sörnek a gasztronómiában is helye van. Üdítő élményem volt egy borszakértői kurzuson, amikor az előadó azt kérdezte, hogy rántott húshoz milyen bor illik, az egyik hallgató azt válaszolta a többiek harsány kacajától kísérve, hogy „Stella Artois”.
Igen. A panírozott, olajban kisütött ételek kiváló párost alkotnak a sörrel. Legyen szó rántott húsról, -sajtról, -halról, -gombáról, -cukkiniről, -padlizsánról, -velőről vagy -velős palacsintáról, eme ételeket a sör kíséri a legjobban. A panírozott ételeken belül külön kategória a sörtésztában sült mindenféle (sörtészta: olyan panírmassza, mint a palacsintatészta, csak a tej helyett sör kerül bele, állaga sűrűbb s a tojásfehérjét habbá verve a végén óvatosan forgatjuk a masszába), amihez evidensen sört adunk, mint ahogy a borral készült ételek esetében is alapjáraton azt a bort adjuk az étel mellé, amit főzéskor használtunk. Pontosabban beletettünk az ételbe. Nem árt ezt leszögezni, mert láttunk már olyan szakácssapka feliratot, miszerint „szeretek borral főzni, néha még az ételbe is teszek”.
Remek sörkorcsolya továbbá a haltepertő, a szegediesen sült hal (sűrűn irdalt hal, paprikás lisztbe forgatva, bő olajban kisütve), a sült keszeg, a fasírt, s a legkülönbözőbb húsgolyók, beleértve a belga sörben párolt húsgombócokat.
Másik ételcsoport, melynek tagjai sör után kiáltanak, azok a faszénparázson, roston sütött csemegék, ismét csak a zöldségektől a halon át, a különböző húsokig, különös tekintettel a sertéstarjára, házi kolbászra és a csülökre. A csülök persze sütőben ropogósra sütve adja ki a maximumot magából, de ha valakinek megvan a megfelelő infrastruktúrája és szakértelme, akkor kellő türelemmel grillezés útján is ugyanarra az eredményre juthat, ráadásul a húst átjárja a pótolhatatlan és varázslatos füstös illat- és ízanyag.

                                          (Ropogós csülök a müncheni Hofbrau's Kellerben.)
(Kemencében sült kacsa ugyanott)

Mindemellett a sör, ha nem is ideális társként, de majdnem minden ételt elkísér, leszámítva a desszerteket, az igényesebb halételeket, a pörkölteket valamint gulyás-típusú étkeket. Egyfajta jolly joker olyan helyeken, ahol a borok egyébként is magas árát megsokszorozó üzletpolitika lehetetlenné teszi a borfogyasztást vagy ahol egyszerűen nem találunk kedvünkre való bort.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

Címkék

100 legjobb kulináris kaland (2) 112 (1) 2014 (1) 2014 legjobb éttermi élményei (1) 2015 legjobb élményei (2) 2016 (1) 2019 kulináris fénypontja (1) 21 (1) 21 - a magyar vendéglő (1) 21 gramm (1) 5-ös halászcsárda (1) 67 (2) 67 étterem (1) 7x7 (1) 90 fok (1) A Csokizó (1) A Főzés tudománya (1) A Gazdánál (1) A Hentes konyhája (2) A Konyha (1) A Konyha - Madách tér (1) A konyhafőnök (1) A legjobb 25 budapesti söröző (1) A magyar bortermelő lelkialkata (1) A Séf utcája (2) A Szász Hordója (1) A száz legjobb fővárosi söröző (1) A Táble (1) A tökéletesség nyomában (1) a vidék legjobb sörözői (1) A2 gasztro caffé (1) A38 (1) Absolut Pho (1) Acapulco (1) Ádám Csaba (2) Ádám József (1) Adamovich Károly (1) Afrikai büfé (1) afrikai harcsa (1) ájult imám (1) Akasztó (1) Akasztói (1) Akasztói halascsárda (5) Alabárdos (2) Alabárdos vendéglő (1) Alcsútdoboz (1) Alessandro Arena (1) Alessio (1) Alexandra kalauz (5) Alföld (1) Algyő (1) Algyői (1) Algyői halászcsárda (2) Alkonyi László (13) All About Street Food (1) all you can eat (1) Allegria (2) Almalomb (1) Almárium (1) Almárium bisztró (1) Almásy kastély (1) Alte post (1) Alulu (1) Amarillo (1) ami szó (1) Ancora (1) Andante (1) Anema e Core (1) Angry Leprechaun Pub (1) Anonym pince (1) Anonymus (1) Anthony Bourdain (2) Antré étterem (1) Anyám tyúkjai (1) Anyukám mondta (5) Apátfalva (1) Apetit bisztró (1) Apetito (1) Apor pizzázó (1) Apponyi kastélyszálló (1) Apropó (1) Aquarium (1) Arad (32) Arad best of (1) Arad legjobb éttermei (3) Arad legjobbjai (1) Arad-hegyalja (1) Aradi Büfé (2) Arany Kaviár (4) Arany Páva (1) Aranyhal (1) Aranykereszt (2) Aranyszarvas (2) Art café (2) art street food (1) Artesano (1) Árvay (1) Árvay János (2) Asia Gourmet Kínai Étterem (1) Astoria (1) aszú (2) Aszú étterem (1) Atakám bisztró (2) Athanasios (1) Atmosphere (1) Áts Károly (2) Avocado (1) Ázsia fűszerbolt (1) ázsiai konyha (2) B Terv (1) B8 (1) Ba Bar (1) Babel (9) Bacchus (1) Bácska (1) Badacsony (1) Bagatell Next (1) Bagatelle étterem (1) Bagolykő (2) Baja (6) bajai halászlé (6) Bajzát Attila (1) BAK Hütte (1) Bakancslista II (1) Bakancslista III (1) Balaton (5) Balatonföldvár (1) Balatonfüred (2) Balatonkenese (1) Balatonszemes (1) Baldaszti's Grand (4) Baldaszti's Kitchen (2) Balga pince (2) Bálint Zoltán (1) Balkezes (1) Balla Géza (19) Baltazár (4) Bálványos (1) Bálványos Resort (1) Bandidos (2) Bandula (1) BaoBao (2) Bar Centro (1) Baracca (4) Baracsi (1) Baracsi halászcsárda (1) Bárdos Sarolta (3) Baricska csárda (2) Barnabás testvér (1) Barta Károly (1) Barta pice (1) Barta Pince (1) Bartók - Reggel. Délben. Este (1) Basa (1) Basa fogadó (2) Basilicus pincészet (1) Bassment (1) Bástya (2) Bástya vendéglő (1) BBQ (1) Bécsi söröző (1) Bécsi szelet vendéglő (1) Beefbar (1) Beefstro (1) Beer Co. (1) Beer Heaven (1) Beer-Bear (1) Beeráló (1) Beeroteka (1) Békéscsaba (8) Békéscsabai Kolbászfesztivál (1) Békésszentandrás (3) Békésszentandrási Kézműves serfőzde (1) Beköszöntő (1) belga sörök (1) Bella Napoli (1) bélszín (1) Béltek (1) Belly food (1) Benedek Péter (3) Benedek pince (1) Benkő Zoltán (2) Berarescu (3) Beregszász (1) Bereta Taproom (1) Bernát Dániel (1) Bernáth Dániel (1) Bernáth József (1) Best Burger In Town (1) best buy (1) Beszálló (1) Beszterce (1) Bezdán (1) BGB (1) Biatorbágy (1) Bibliotheka (3) Bierhaus (1) Bigfoot (1) bikavér (1) Bikavér Borbár (1) Birka csárda (4) Birkás borház (1) Bíró Lajos (6) Bistorant (4) Bistro 1568 (2) Bistro Cochon (1) bisztró (7) Bittera Dóra (4) Bitterfly (1) bivalymozzarella (1) Bivalyos (1) Black Bull Pub (1) Black Cab Burger (2) Black Sheep (1) Black Sheep Retro (1) Blokk BBQ (1) Blöff (1) Bocelli pizzeria (1) Bock (6) Bock bisztró (10) Bock József (4) Bocuse d'Or (2) Boda kisvendéglő (1) Bodega (2) Bodor (1) Bodri halásztanya (1) Bodri pince (1) Bodza bár (1) bogrács (2) Bohémia (2) bolognai szósz (1) Bolyki János (3) Bookta (1) Bor (43) borászat (2) Borászok borásza (1) borbár (14) Borbarát (1) Borbély Tamás (3) Borbíróság (2) Borbistro (1) Borbisztró (1) Bori Mami (1) Borjour Magnum (2) borjúmáj (1) borjúmáj cideres-mustáros mártással (1) Borkalauz (2) Borkonyha (7) borkóstoló (38) Borlabor (2) Bormúzeum (1) Borműhely (1) Borosjenő (1) borozó (9) borozók (1) borral főzni (1) Bors (1) Bors gasztrobár (3) borsátor (2) borszaküzlet (1) Bortársaság (1) Bortér (1) borturizmus (1) Borzont (1) Bott Frigyes (6) Bott Judit (2) Bozóky (1) Bölcső Bar and Food (4) Brandt Loli (1) Brassó (4) Breitenbach pince (2) brew pub (2) brew-pub (2) bridge (1) Brill (2) Brill bisztró (13) Brill csárda (3) Brothers Steak House (1) Brum brum (1) Brunner (1) Bruno és Bruno (1) Brutal bitter (2) Bubba's Water Grill (1) Buborék (1) Buda Gourmet Bistro (1) Budai Gourmet (3) Budakalász (1) Budakeszi (1) Budaőrs (1) Budaőrsi Halpiac (2) Budapest (247) Budapest bisztró (1) Budapest étterem (1) Budapest legjobb sörözői (1) Budapestm reggeliző (1) Buday Péter (1) Buddha bár (1) Buddha Original (1) Bugard's pub (1) Buja disznó(k) (2) Bujdosó pince (2) Bujdosó Székely (1) Bujole (2) Bulgakov (1) Buonissimo (1) Burger and Love (2) Burger Market (1) burger-kritika (1) Burke (1) Business bistro (1) Bussay László (2) Búsuló Juhász (1) Butter (1) büfé (2) Bűvös szakács (2) Cabinet de vin (2) Café 57 (1) Café Bouchon (1) Café Déryné (2) Café Erté (1) Café La Terra (1) Café Manuel Spazio (3) Café Pierrot (5) Café Ponyvaregény (1) Café Provance (1) Camelot (1) Caroussel by Chios (1) Carpaccio (2) Carrousel by Chios (1) Caruso (2) Casa Antinori (3) Casa Bunicii (1) Centrál kávéház (2) cevich (1) Chardonnay (1) Chateau Visz (2) Chef Café (1) Chef! (1) Chianti (2) CineCittá (1) Cirmi (1) Clock pub (1) Club 30 (1) Code7 (2) Colonello (1) Côme de Chérisey (1) Cool Tour Café (1) Copita tapas bár (1) Corinthia Grand Hotel (2) Corner pub (1) Corona da Lorenzo (1) Costes (14) Costes Downtown (2) Covid19 (1) cukrászda (18) cukrászda-kritika (14) Culinaris (3) Curry House (2) Curtea Berarilor (1) Czakó kert (1) Czifra csárda (1) Czifray (2) Csak a jó sör (5) Csak a jó sörök (2) Csákvár (1) Csalogány 26 (6) Csalogány26 (6) Csapody Balázs (1) csárda (9) Csárda a Horgonyhoz (1) csárdakritika (2) Csarnóta (1) Csávossy György (1) Cseh János (1) cseh sörök (1) Csendes M. (1) Csepp a tengerben (1) Cseri pince (1) Csernyik Pince (1) Cserpes István (1) Cserszegtomaj (1) Cserszegtomaji halászcsárda (2) Csiga Café (1) Csíki Grebbelő (1) csíki sör (1) Csíki söröző (1) Csíki söröző - Temesvár (1) Csíkrákos (1) Csíkszentdomokos (1) Csíkszentsimon (1) Csíkszereda (10) Csillagánizs (1) Csillaghegyi megálló (1) Csizmadia András (1) csobánkai sörfőzde (1) csokoládémanufaktúra (1) Csongrád (1) Csongrádi Csaba (2) Csontos György (1) Csopak (4) Csordás Fodor borház (2) csúcs hot dog (1) Csukás Balázs (1) Csuta cukrászda (1) Da Mario (2) Da Pino (2) Dali étterem (1) Dalmatinsky Podrum (1) Damniczki (1) Damniczki András (1) Damniczki cukrászda (1) Dang Mouoi (1) Dang Muoi (1) Dario Checchini (1) Debrecen (7) Deck bistro (1) Dél-Balaton (3) delikát (1) délszláv grill (1) Délvidék (2) Demeter - Apropo (1) Demeter Csaba (8) Demeter Endre (1) Demetervin (2) Demokrata (1) Dereszla (1) Déryné (1) Deszk (2) desszert (1) Desszert Neked (2) desszert.eu (1) Dettó bisztró (2) Déva (1) Dibonis (1) dim sum (1) Dimenzió borászat (1) Dining Guide (12) Dió (1) Diósd (1) dip (1) Disznókő pincészet (1) Divine - Delicia (1) DiVino (1) Dob 3 (1) Doblo (1) Dokk büfé (2) Dóm tér (1) Domaszék (2) Dombi és fiai fogadó (1) Dózsa étterem és panzió (2) dödölle (1) Dörgicse (1) Dr. Csizmadia András (1) Duginics vendéglő (1) Dugonics vendéglő (1) Dula Bence (8) Duna Döner (1) Duna Garden (1) Dunaföldvár (1) Dunagyöngye halászcsárda (1) Dunaújváros (1) Dúzsi (1) Dúzsi Tamás (14) Dzzs! (1) ebédmenű (2) Ebes (1) Éden pálinkaház (1) Eger (12) Egerszalók (1) Egri Bikavér (1) Egri Csillag (1) Egy-Kettő (1) Egykettő (1) Elemózsia (2) Élesztő (1) Eleven (1) Elite Wines (1) Első Mádi Borház (2) Ema del Mar (3) EMI (1) EMI tábor (2) Émile (1) Emlékpont (1) Encs (1) Enigma Kinetic Steam Punk Café (1) Enoteca (5) Enoteca de Savoya (1) Érd (1) Erdély (6) erdélyi ételek (11) erdélyi gasztronómia (1) Erdélyi Napló (2) Érsekcsanádi Halászcsárda (2) ÉS bisztró (2) Esca (1) Esca stúdióétterem (1) Eszterbauer (1) Eszterbauer János (4) Esztergom (5) etnikai vendéglők (1) étterem (498) étteremkritika (504) Éttermek (3) Etyek (1) Etyeki piknik (1) Etyeki pincefesztivál (1) Euphoria (1) Euphoria biergarten (2) Év borásza (2) Év bortermelője (2) Ezüstponty vendéglő (1) Fach bisztró (1) fagylaltozó (1) fajitas (1) falatozó (1) Fannicika pho bár (1) Fantázia lángossütő (1) Farkas Diána (1) fasírt (1) Fasor vendéglő (1) Faszaládé (1) Fat Mo (1) Fatál (1) Fatányéros (1) Fausto (3) Fehér Gábor (2) Fehérszarvas vendéglő (1) Fehértói (1) Fehértói Halászcsárda (5) Feke Zoltán (1) Fekete Antonió (1) Fekete Arany Klub (1) Fekete Béla (5) Fekete Bika (1) fekete kagyló (1) Fekete Korsó (1) Fekete Oszkár (3) Felsőbánya (1) Felvidék (4) Fennsík mártás (1) Fény utcai piac (1) Ferran Adria (1) Fertőrákos (1) festett tőkehal (1) Fiáker (1) Figula Mihály (2) Fijaker (1) Filoxéra (1) fine dining (3) Finomító Kantin (3) Fióka (1) First sörfőzde (1) First söröző (1) Fischer borház (1) fish and chips (3) Flying Bird Tea House (1) fokhagymás csuka (1) Font (1) Font pince (5) Food Revolution (1) Fork (1) Fork - The Restaurant (1) Fortuna (2) Fortuna étterem (1) Fóti Sörfőzde (3) Fóti Zwickl (1) Fölföldi Béla (1) főtt tojás (1) Főzdefesztivál (3) főző-show (1) főzzünk maradékokból (3) Fragment (2) Frank Sándor (2) Frank Zappa (1) Franz Weninger (1) Frei kávézó (2) Frey (1) Fricska (2) Fricska gasztropub (4) FrissHALpiac (1) Frittmann (2) Frittmann János (2) fröccs (2) Fröccsterasz (1) Fruska bisztró (1) Fuchsli (1) Fuji (1) Funky Pho (3) Furmint Február (4) Fusion (2) fúzió (1) Füleky (1) Fülemüle (1) Fülemüle csárda (1) füstölt hal (2) G and D pékség (1) Gabnai Csaba (3) Gábor Imre (1) Gál Attila (1) Gál Tibor (2) Galéria 12 (1) Gallay pince (1) Gálné Dignisz Éva (4) Gambrinus (2) Garabonciás (1) Garam mente (1) Garay János (1) Garibaldi bisztró (1) Garuda indonéz vendéglő (2) Gastrolab (1) gasztro-forradalom (2) gasztro-kocsma (1) gasztro-kocsmák (1) gasztro-pub (1) gasztro-trendek (1) gasztro-vetélkedő (1) gasztroblogok (1) gasztrojazz (1) Gasztronómia 2012 (1) gasztropub (1) gasztrotúra (1) Gault Millau (10) Gault Millau 2014 (3) Gault Millau 2015 (1) Gault Millau 2016 (1) Gedeon söröző (2) Gekkó (1) Geönczeöl Attila (1) Gepárd és űrhajó (2) Gerbeaud (4) Gere Attila (7) Gere Mandula (5) Gerendás (1) Geszler (1) Gesztenyés étterem (1) Géza konyhája (1) Giardino (2) Gizi csárda (2) Gléda étterem (1) Goa Café (1) Gold bisztró (3) gomba (1) Gondűző (2) Gordon Ramsay (1) gourmet-bár (1) Grabanc IPA (1) Graf (2) gravlax (1) Graziano (1) Grenier (1) Gresham (1) griilezett sütőtök (1) Grill to Chill (2) grillezés (1) Grizzly Food and more (1) Gróf Buttler (2) Gundel Károly (1) Gusteau (1) Gusteau élményműhely (2) Gusto (1) Gyenge Zsolt (1) Gyergyószentmiklós (3) Gyilkos tó étterem (1) Gyímesközéplok (1) Gyomaendrőd (1) gyoza (1) Gyöngyös (2) Gyöngyöspata (1) Gyöngyöstarján (1) Györgykovács Imre (3) Győrújbarát (1) Gyradiko (2) gyros (5) Gyula (19) Háda Imre (1) Hadik kávéház (1) Hagya Márk (1) Hagyomány és evolúció (1) Hajdószoboszló (2) Hajdújárás (1) hal (1) Halászbástya (1) Halászbástya étterem (2) Halászcsárda (5) halászlé (9) halbár (1) halbisztró (1) halétterem (3) Halkakas (2) Halmai Csaba (1) Halműhely (1) Halműhely 2.0 (1) halsütő (1) haltatár (1) haltepertő (10) halvendéglő (2) hamburger (15) hamisítás (1) Hamvas Béla (1) Hanoi Pho Bistro (1) Harcsafészek (1) Hargita-fürdő (2) Harmopan bisztró (1) Három Szív (1) Hathi (2) Hatolyka (1) Haxen bajor királyi sörház (2) Hazai kézműves finomságok (1) Házi/Állat (1) HB söröző (1) HBH söröző (1) Hedon (1) Hedon söröző (1) Hedonist restaurant (1) Hegedüs Kálmán (1) Hegedüs Péter (1) Hegybíró bora (1) Hegyeshalom (1) Hegyköz-Ér Panzió és Étterem (1) Hegyközszáldobágy (1) Hegyközszentmiklós (1) Hegyvidék üzletközpont (3) Heimann (2) Heimann Zoltán (3) Hello Sári! (1) Hellohal (2) Henry Belga Söröző (1) Hernyák Laci (2) Heston Blumenthal (2) hétköznapi déli menü (1) Hévíz (1) High Note Sky bar (2) Hírös Napok (1) Hirschr ház (1) Hlatky-Schlichter Hubert (1) Hódmezővásárhely (3) Hodosi cukrászda (1) Hold utcai Vásárcsarnok (5) Holsten söröző az Oroszlánhoz (1) Hopfanatic (8) Hoppá (1) Hoptop (1) Horizont (1) Hortobágyi csárda (1) Horváth Csaba (1) Horváth Kisvendéglő (1) Horváth Tamás (1) Hosszúhetény (1) hot dog luxuskivitelben (1) Hotel Délibáb (1) Hrabal (2) Hun tanya (1) húsgolyó (1) Húsmegálló (1) Huszár Krisztián (2) Ida néni (1) If (1) IF kávézó (2) ifj. Kamocsay Ákos (1) Igazi Csíki Sör (2) Igazi Olíva (1) Így főznek a borászok (1) Ikon (6) Ikon étterem (3) Il Chef (1) Il Padrino (1) Il Panificio Basilico (2) Imi bisztrója (3) Imola udvarház (2) In Vino Veritas (1) indiai (2) Indivino (1) Innio (3) Insieme (1) interjú (3) Intermezzo (1) Intim étterem (1) InVitro (1) ínyencbolt (3) IPA (1) Ipacs Szabó István (1) Irene (1) Isabel Legeron (2) István borház (1) ITee café (1) Jack's burger (2) Jackfall bormanufaktúra (1) Jáhni László (1) Jakabszállás (1) Jalapeno (1) Jalecz Lajos (1) Jancis Robinson (1) Jani Lacikonyha (2) Janis Pub (1) Jánosiék (1) japán (1) Járdovány (1) Jásdi István (1) Jazz bisztró (4) Jazz Café (1) Jekl Béla (3) Jetty Choco (1) Jobb mint otthon (1) Joel Robuchon (1) joghurtmártás (1) Johann Bruttler (1) John Bull Pub (1) John Mayall (1) John's Pub (1) Jókai bisztró (1) Jókai cukrászda (1) Jónás a bálnában (2) Jorgosz (1) Josper (1) Joy's Pub (1) Juhász Testvérek (1) Juhász Tibor (1) juhok (1) juhtúró (1) Jurta kocsma (1) K&K bistro (1) K9 (1) Kaba Gábor (1) Kadarka (1) Kadarka borbár (3) Kaja tanya (2) Kakas vendéglő (1) Káli Art Inn (3) Kalmár Gergő (1) Kaló Imre (4) Kalocsa (1) Kalocsai Zoltán (1) Kaltenecker (1) Kami kisvendéglője (1) Kanczler András (1) Kandalló (6) kannás bor (1) Kanpay Izakaya (2) Kapca bisztró (1) Kapu (1) Kárásztelek (1) Karner Gábor (6) Kárpátalja (1) Kárpátia (2) Kárpátia borház (1) kártya (1) Kassa (1) Kastély (1) Kastély étterem (1) Kastély kávézó (1) kávézó (6) kávézók (1) Kaviár (1) Kazinczy utca (1) Kecskemét (11) Kecskeméti csárda (1) Kecskeméti Krisztián (1) kedvező árak (1) KEG Sörművház (1) Kéhli vendéglő (1) Kékfrankos étterem (1) Kelet (1) Keleti Waiting Room (1) Kelly's Food (1) Kepi söröző (1) Kerekes Sándor (3) Kereskedőház (2) Kerkaborum (1) Kerkyara (1) Kerkyra (1) Kertvárosi kisvendéglő (1) keserű gomba (1) Keserű méz (1) Keszegsütő (1) Keszthely (3) Kézdivásárhely (4) kézműves bor (2) Kézműves Borok Háza (1) kézműves csokoládé (1) kézműves hamburger (7) Kézműves magyar ízek vására (1) kézműves sör (41) kézműves sörfőzde (1) kézműves söröző (3) kézművs söröző (1) KF (1) Kicsi San (1) KicsiZso (1) kifőzde (3) Kígyósi (2) kínai konyha (2) Kiosk (1) Kis magyar szakácskönyv (1) Kisbuda Gyöngye (1) Kiscuki (1) Kishúsom (1) Kisiratos (2) Kisködmön (3) Kiskőrös (2) Kiskőrössy 2.0 (1) Kismaros (1) Kispiac (2) Kispipa (1) Kispityér vendéglő (1) Kiss Balázs (1) Kiss család (1) Kiss János (1) Kiss Tamás (1) Kissbende (2) Kistelek (1) Kistücsök (18) Kisvendéglő a Hargitához (4) Klassz bisztró (1) Klausenburger söröző (1) Klauzál téri vásárcsarnok (1) Klings (1) Knossos (1) KNRDY (1) Knyihár Mihály (1) Koccintó bár (1) Koch Csaba (1) kocsma (65) kocsma kocsmakritika (1) kocsma-kritika (3) kocsmakritika (63) Kogart (1) kolbász (3) Kolonics (1) Kolonics Károly (2) Kolorbár (1) Kolozsvár (9) Kolozsvár legjobb éttermei (4) Komachi (1) Komáromszentpéter (1) Komló és tehén (1) kommunikáció (1) Kondorosi csárda (1) Konyári János (14) Kopár (2) Kopaszi gát (1) Korall (1) Korhely Daloda és Faloda (1) korhelyleves (2) Koriander vendéglő (1) Korona étterem (2) Korzó étterem (1) Korzó Pub (1) Kovács Adorján (1) Kovács Kristóf (1) Kovács László (1) Kovács Nimród (1) Kovács Sándor (1) Könyvbár (2) könyvbemutató (1) Köpcös (2) Kőszeg (1) Kővári Gergő (2) Köz'Pont (1) középkori vendéglő (1) Központ bisztró (1) kraft sör (5) kraft sörfesztivál (1) Krauss (1) Kreinbacher (3) Kristinus (1) Kristinus borház (1) Krizia (1) Krúdy Gyula (1) Kukorica csárda (1) Kulináris charta (2) kultúrkocsma (3) Kupak (3) Küküllő söröző (1) külhoni (1) Különleges sörök boltja (3) Külvárosi kávéház (2) Kürti István (1) Kürtös ételbár (1) Kürtős kalács (1) Kvassay Levente (1) Kyoto (2) Kyros (1) Kyros Gyros (2) L'Enoteca (1) La Calul Alb (1) La Delizia (1) La Piazetta (1) La Pizza Napoletana (1) La Strada (1) La Vela (1) Labor bistro (1) Laci csárda (1) LaciKonyha (8) LaciPecsenye (1) Laczkó Ottó (1) Lakatos Műhely (1) Lakitelek (2) lampredotto (1) Lánchíd söröző (1) Lángos (2) Largos (1) Larus (1) Larus központ (1) Látóképi Csárda (2) Laurus (2) lazac (2) Le Bourbon (1) Le Meridien (1) Le Petit bistrot (1) lecsó (1) Léder Zoltán (2) Legenda sörfőzde (5) Legenda söröző (1) Legfelső Beeróság (1) Legjobb budapesti sörözők (1) Legjobb halászcsárdák (1) legjobb hamburgerezők (3) Legjobb magyar kézműves sörök (2) legjobb sörözők (1) Légli Géza (1) Légli Ottó (5) legrosszabb hamburgerezők (1) Léhűtő (2) Lelovits Tamás (1) Lénárd András (2) lengyel tojás (1) Leon (2) Lera's Food (1) Leves (2) liba (1) Libamájfesztivál (2) Libanoni étterem (1) Lido étterem (1) Liget vendéglő (1) Linbrunn (2) Liquid Rock (1) Liquor store (1) Litauszki Zsolt (2) Lithauszki (2) Lithauszki Zsolt (2) Little Hanoi 2 (1) Little John (1) Livada (2) Lobogó (1) Locanda del Corso (2) Loja étterem (1) Lolita desserts (1) Losonci Bálint (4) Losonci tér (1) Lou lou (1) Loulou (2) Lőrincz György (3) Lőrincz György séf (1) Lövőház utca (1) Ludányi András (5) Ludwig - Mentesi (1) Luka Enikő (1) Lunchbox (2) luxuskocsma (1) Macsinka János (1) Macska kávéház (1) Mád (2) Madame Noi (1) Madarasi Hargita (2) Madarasi menedékház (2) Made In China (1) Mádi Kör (1) Mádi Kúria (1) Mádi Udvarház (2) Magnifico (1) magyar bor (1) Magyar Borakadémia (3) Magyar Borok Háza (1) magyar csárdák (1) magyar kézműves sörök (14) magyar street food (2) magyar vendéglátás (1) Magyarkanizsa (1) Magyarország (1) Magyarság Háza Kávézó (1) Majoros birtok (1) Majtényi Présház (3) Mák (7) Mák bisztró (6) Makó (3) Mákvirág Pince (1) Maláta (1) Malatinszky (1) Malatinszky borterasz (1) Malatinszky Csaba (1) Maligán (5) Malom étterem (1) Mandarin (1) Mandula (2) mangalicakolbász (1) Mango (1) Manna (1) Mannatural (1) Manuel étterem (1) Manufaktura (1) maradékfelhasználás (1) Marco Pierre White (1) Márga bisztró (1) Márgál (2) Margit utca 9 (1) Marin and Friends (1) Marosvásárhely (4) mártogatós (1) Marton nap (1) márványsajt (1) Massimo (2) Maszek (1) Mátészalka (1) Mátrai Tőkések (1) Matrjoska (1) Matrjoska bisztró (2) Maul pince (1) Maurer Oszkár (9) Maurus (1) Mauthner Zsófia (1) Mautner Zsófia (1) Meat Boutique (1) Meat Busters (1) Meatic (3) Meatology 2.0 (1) medvehagyma (1) Melecsky Tibor (1) Melody pizzéria (1) Ménes (4) Ménesi borvidék (1) menta (1) Menta terasz (1) Mercy étterem (1) Merfelsz pince (2) Merlot étterem (1) Mészár-steak (1) Mészáros Gabriella (7) Mészáros Pál (3) Metro (1) Metzger László (2) Mézeskalácsosház (1) Mezőzombor (1) MGE (7) MGM Bástya étterem (1) Michel Rocha Vieira (1) Michelangelo (1) michelin csillag (6) Micul San (1) Mihályi desszertszalon (1) Mihályi László (1) Miklós Csabi (3) miklóscsabi (2) Miles Davis (1) Mili Gastronomie (1) Milky Way (1) Millenium Da Pippo (1) Millenium Pub (1) Mini (1) minőségi bor (1) minőségi sör (1) Mirage étterem (1) Misik Endre (2) Miska vendéglő (2) Miskolc (1) Misto (2) MNGSZ (1) mnőségi bor (1) Moara cu noroc (1) Módszertani kabinet (1) Mogyorósi Gábor (1) Mohács (1) Mohácsi halászcsárda (2) Móka kávézó (1) Molnár B. Tamás (11) Molnár Imre (1) Molnár János (1) Molnár Pince (1) Molnár Tamás (1) Momotaro (1) Mondial du Rosé (1) Monk's bistro (1) Monster street food and grill (1) Montenegroi Gurman (4) Monyó Café (5) Monyó Serfőzde (4) Mór (3) Móres bárkonyha (1) Mossellen Belga Söröző és Étterem (1) Moszkva (1) Munkács (1) muszaka (3) Műkedvelő Hedonista (1) Művészbejáró (1) Na és? bár (1) Nádas Csárda (1) Nádas vendéglő (1) Nádor étterem (1) Nagy Levin (1) Nagy Péter (1) Nagy-Magyarország fogadó (2) Nagybánya (3) Nagylapos (2) Nagyszalonta (2) Nagyszeben (1) Nagyvárad (8) Nagyvárad legjobb éttermei (3) Nagyvásár tér (1) Náncsi néni vendéglője (2) Napfény műterem (1) Napfényes étterem (1) Napoli (1) nápolyi pizza (2) narancssaláta (1) Nefrit (1) Neked csak Dezső (1) Nem süti (1) Németh Antal (3) Németh János (1) Némó (1) Nemo fish and chips and salad bar (1) Nikosz Taverna (1) Nissara's (1) No 1 (1) No 1 bisztró (2) No Waste bisztró (1) No. 1 (1) No.1 bisztró (1) Nobu (4) Nohoplimit (5) Nolio (1) Nostry Gastronomy (1) Nu bisztró (2) Nyakas pince (8) nyers hal (1) Nyilván IPA (1) Nyíregyháza (3) Nyolcas Ádám (1) Oban (1) Óbecse (1) Óbuda (2) Óceán bár (1) OGGI (2) Ogre bácsi (1) Ogre söre (1) Oláh István (1) olasz (1) olasz étterem (9) Old Lisbon (1) Old Man's (1) Oldies (1) Olimpia (13) Olíva (2) Olíva bisztró (1) olívaolaj (1) Olivo bisztró (1) Olympia (1) OMU (2) One More Beer (1) Onyx (20) Ópálos (1) Opperheim (1) Opus Jazz Club (1) Ópusztaszer (1) Orbán Ferenc (1) Orosháza (1) Orosz Gábor (1) Orosz Gábor Pincészete (1) Oroszlános borvendéglő (2) Orsolya pince (4) Ostoros - Novaj (1) osztriga (2) Oszvald Lajos (1) Oszvald Lajos Pincészete (1) Ózon szálló (1) Öcsi és Fuszek (1) önkiszolgáló (1) Öreg Kőrössy (1) Öreg Kőrössy Halászcsárda (4) Öreg Pákász (1) Öreg Tanyacsárda (2) Öreg tó vendéglő (1) Ős Kaján (1) Őshonos Delikát (1) Őszy Tóth Gábriel (1) Öttömös (1) pacal (2) pacalpörkölt (2) Pacsirta étterem (1) Pad Thai (3) padlizsán (4) padlizsánkrém (5) Padron tapas bár (2) Paks (1) Paksi Gasztroblues (1) Paksi halászcsárda (1) palacsinta (1) Paletta (1) Pali bácsi finomságai (1) Palics (1) pálinka (2) Pálinka patika (1) Pálinkaház (1) Pálinkamanufaktúra (1) Pálma (1) Palotai Csaba (3) Pampetrics borkereskedés (1) Pandzsáb tandoori (1) pangasius (1) Panificio Il Basilico (1) Pannon Bormíves Céh (1) Pannonhalma (2) Pántlika bisztró (1) Pántlika porta (1) Pantry brunch and café (1) Papa Razzi (1) Paprika csárda (2) paprikás (1) paradicsomleves (1) Parajd (1) Parcsetich Ernő (1) Park hotel (1) Párkány (1) Partium (1) Pasaj (1) Pastor pince (1) Pastrami (2) Pásztor Csárda (3) Pásztor csárda Szombathely (1) Patak vendéglő (1) Pataki cukrászda (2) Pataki Péter (2) Pataky István (1) Pataky Péter (1) Patrióta (2) Paulo András (1) Pécs (4) Pein Ádám (3) pékség (2) Pendits pince (1) Pepper (1) Pepper Steak and Shake (1) Peppers! (1) Pescada (1) Pest-Buda (3) Pesti Burger és Bár (2) Pesti István (2) pesto (1) Pethő Balázs (1) Pethő étterem (1) Pethő vendéglő (1) Petróczi csárda (1) Petrus (2) Petry (1) pho (6) Piac bisztró (1) Piac42 (1) piaci étkezés (1) Picasso (3) Pig 37 Blitz Grill (2) Pilvax (2) pincészet (1) Pintér Katalin (1) Pintxo (1) Pipacs (1) Pipacs étterem (1) Piricske (1) Pista bácsi borozója (1) Pivo (3) Pivohalle (1) pizza (6) Pizza drive (1) Pizza e pasta (1) Pizza sarok (1) pizzázó (1) pizzéria (4) Platán (1) Plaza hotel (1) Plebs Craft and Crust (1) pljeszkavica (1) Pócz pince (1) Pod Nebom (1) Pók Tamás (1) Polapola (1) Polgár Zoltán (3) Pollok László (1) Pomo D'Oro (2) Popcorn (1) Poroszló (1) Portofino étterem (1) Portum (1) Posta pince (1) Potyka csárda (1) Pozsony (1) pörkölt (1) Prágai tavasz (1) Prantner Ferenc (1) Prato (1) Prímás pince (1) Prime Steak House (1) Pronto (1) puliszka (1) pulled pork (1) Puskás Hotel Étterme (1) Pünkösdi Bortúra (1) Qtaro (1) Quan Hoa Sen (1) Rákóczi tér (1) rakott krumpli (1) ramen (2) Ramenka (2) rántott hús (1) ras el hanout (1) Ráspi (5) Ráspi étterem (1) raw vegán (2) recenzió (1) recept (15) Reciproc (4) Recsk (1) reggeli (1) reggeliző (4) Reliva (2) Rendelő bisztró (1) Renegade (1) Repülő Puli (1) ReStage (1) rétes (1) Retro (2) Rév csárda (1) Rézangyal (1) Rezi György (1) Rézi néni szakácskönyve (1) Rézkakas (2) Rickshaw (2) Ring Café (1) Riso (1) Ristorante al Duomo (1) Riviere (1) Rivo (2) Rízmajer József (1) Rízmajer söröző (1) Robert Parker (1) Rock Café (1) rock-kocsma (2) Rod (2) Rohály Gábor (3) rókagomba (2) rókagombatokány (2) rokfort (1) romkocsma (4) ropogósra sült sneci (1) Rosalia (1) rosé (2) Rosenstein Róbert (1) Rosenstein vendéglő (1) rost (1) roston sütés (1) Róth Zoltán (4) Rothbeer (2) RoVinHud (2) Royalsekt (1) Rozmaring (1) Rózsa söröző (1) Rózsa vendéglő (1) Rózsakert vendéglő (1) Rózsavölgyi csokoládé (1) Rozsdás Pelikán (1) RTL klub (1) Rubin (1) Rudits Károly (2) Ruppert pince (1) Ruprecht László (1) Rustika (1) sajt (1) sajtófogadás (1) Salon (1) Salon Gourmet (1) Salt and Pepper (3) Salvator (2) Samsara (1) San Genaro (1) Sanzon (1) Sanzon étterem (1) Sáo pho bár (1) Sárga borház (1) Sarki Fűszeres (1) Sárközi Ákos (2) Sárközy Ákos (1) Sarokház étterem (1) Sasu Csárda (1) Sauska48 (1) Sax borbár (1) Schieber pince (1) Schieszl vendéglő (1) Schmak András (3) Schwabenhaus (1) Seafood (2) Seasons (1) Seasons Wine Bar (1) Sedo (1) Segal Viktor (1) Semmi extra (1) Sepsiszentgyörgy (6) Sepsiszerntgyörgy (1) Shiraz étterem (1) Sike Tamás (7) siller (1) Simcoe (1) Skanzen (2) Slow Foodiez (1) Smooth (1) sneci (1) Sobri Halászcsárda (2) Societe (1) Société (1) Soltvadkert (1) Solus (1) Sólyomkő vendéglő (1) Somló (2) sonka (1) Sonkaarcok (1) Sophie brasserie (1) Sopron (2) Soroksár (1) Sóstói csárda (1) Sótartó (3) Soup Culture (1) Soup R (1) Söptei étterem (1) sör (1) sörbár (1) sörbisztró (1) sörbúvár (2) Sörfőzők Udvara (1) sörkorcsolya (1) sörkóstoló (1) Sörkönyv (1) Sörmanufaktúra (2) Sörök háza (1) söröző (13) sörözők (1) Sörpince (1) sörtoplista (1) sörverseny (1) spagetti (1) speciality coffee (1) Spiegelberg István (3) Spíler (4) Spíler Shanghai (2) Spiritus Primus Pálinka (1) Splash (1) Spoon - Kőröspart (1) Spoon – Lotus center (2) Spritz (1) St. Petrus Vini (1) Stand (1) Stand bisztró (2) Stand étterem (1) Stand25 (1) steak (3) steak house (3) Strand (1) Strand - Békavár étterem (1) strandbisztró (1) street food (25) Street Food Show (2) Stüszi Vadász (1) Súgó (1) Sugovica Halászcsárda (2) sunday brunch (1) sushi (3) Sushi Ya (1) süllő (1) sült pisztráng (1) Sümeg (1) Sütő Zsolt (1) svédasztal (1) szabad tűz (1) Szabadfi Szabolcs (1) Szabó Dezső utca (1) Szakkör (2) Szaletly (1) szamorodni (1) Szamos vendéglő (2) Szárcsa étterem (1) Szarka Pince (1) Szarvas Vendéglő (2) szarvasgomba (1) Szarvasi Sörmester (1) Szászi Endre (1) Szászrégen (1) Szatmári pince (1) Szatmárnémeti (1) Széchenyi tér (1) Széchenyi vendéglő (1) Szecskő Tamás (3) Szeged (34) Szeged környéke (1) Szegedi halászcsárda (2) szegedi halbisztró (1) Szegzárd (1) Szegzárdi bordal (1) székely csúcsétterem (1) Székely Fogadó (1) székely gasztronómia (1) székely konyha (1) Székely Tanya (1) Székelyföld (4) székelyföld legjobb éttermei (1) Székelykapu (1) Székelykő Kúria (1) Székelytanya csárda (1) Székelyudvarhely (4) Székesfehérvár (3) Szekfű Gyula (1) Szekszárd (10) Szeleshát (2) Szélkakas (1) Széll Tamás (3) Szent András sörfőzde (1) Szent Andrea (1) Szent Andrea borbár (1) Szent Benedek Pincészet (1) Szent Gaál Pincészet (1) Szent Gellért borház (2) Szent Gellért Söröző (1) Szent György Vendéglő (1) Szent Jupát (1) Szent Korona cukrászda (1) Szent Orbán Vendéglő (3) Szentegyháza (1) Szentendre (3) Szentesi József (2) Szentgotthárd (1) Szentpéteri pince (2) Szép Ilona (2) Szép Ilonka Csárda (1) Szépasszony völgy (1) Szepsy (2) Szepsy István (11) Szeráj (1) Szerb vendéglő (1) Szeremley Huba (3) Szerémség (1) Szerencsemalom (1) Szeri csárda (1) Szervusz bisztró (1) Szeszmenhely (1) Szikler Ervin Walter (2) Szimpla kávézó (1) Szimpla piac (1) Szó (1) Szombathely (3) Szováta (3) Szovátai halászcsárda (1) Szőke Mátyás (2) Szőllősi Mihály (1) Szövérdfi Zoltán (1) Szulló Szabina (1) Szűcsi (1) szürkemarhakolbász (1) Tábla (1) Taco Loco (1) Taiwan (1) Takács Lajos (7) Takler (1) Takler ferenc (1) Tálas László (1) tálcatologatós (1) Tállya (1) Tama (1) Tama étterem (1) Táncoló Medve (1) Tanti (3) Tántorgó Paripa (1) tapas (1) tapas bár (3) Tapassio (1) Taproom (1) Tarcal (2) tarja (1) tárkonyos levesek (1) Tarnóczi Zoltán (1) tarokk (1) Tarpa kft (1) Tasting Table (1) Tata (2) tatárbifsztek (2) Taumi (1) Taverna (2) Taverna Flórián (1) távol-keleti konyha (2) Távoli Galaxis (4) teázó (1) Teddy Beer (1) Telegdy ház (1) Temesvár (42) Temesvár legjobb éttermei (2) Temesvár legjobb sörözői (1) temesvári sör (2) tengeri herkentyűk (2) Tenkes Csárda (7) Tenyő (1) Terazza (1) Tercsi József (1) termelői piac (1) természethű borok (2) Terminál (3) Terracotta (1) Terroir Club (2) Terrra Hungarica (1) Terv presszó (1) Tetrabit (1) Textúra (1) thai (1) Thai Chili Wok Bar (1) Thai vendéglő (2) The Big Fish (2) The Butcher's Kitchen (1) The Dome (1) The Hub (2) Thumerrer Vilmos (1) Tiffán Ede (4) Tiffán Zsolt (1) Tigris (1) Tigris étterem (1) Tiltott Csíki Sör (1) Tio Felipe (1) tiramisu (1) Tisza part (1) Tiszaújlak (1) Tiszavirág (4) To Chefs (3) tócsni (1) tojáspaprikás (1) tojáspörkölt (1) Tokaj (4) Tokaj Disznókő (1) Tokaj Hétszőlő (1) Tokaj Nobilis (3) Tokaj Reneszánsz (1) Tokaji Bormívelők Társasága (1) Tokaji borvidék (1) Tokaji Kereskedőház (1) Tom Yum (1) tonhal (2) TOP 10 Arad (1) TOP 10 Székelyföld (1) TOP 100 (2) Top 100 söröző (1) toplista (1) Topolya (1) Torkos csütörtök (4) Torkos csütörtök 2014 (4) Tornai (1) Torockó (2) Torockószentgyörgy (1) Tortuga (2) Tosca (1) toszkán pacal (1) Tóth Ferenc (1) Tóth kocsma (1) Tőkés társak (2) töltike (1) Töltő (1) töltött szőlőlevél (1) töltött tojás (1) Törley (1) Török étterem (1) Tőserdei pálinkaház (1) Trance (1) Trattoria La Coppola (1) Trattoria Toscana (1) Tringa pince (1) TriplaX (1) Trófea (2) Tulipán borozó és könyvesbolt (34) turbolya (1) Turcsek Orsolya (1) túrókrém (1) Tusnádfürdő (4) Tusványos (2) Tüköry (1) Tüske pince (1) Tűzkő birtok (3) U 26 (1) Udvarház (1) új hullámos cukrászda (1) új hullámos kávé (1) újbor (1) Újkígyós (1) Újpest (1) Up and down (1) Urban Tiger (1) Üvegtigris hamburger büfé (1) Vabrik pince (1) Vaccarini (1) Váci desszertszalon (1) vadvízi hal (1) valenciai saláta (1) Vámos Attila (4) Vámosgálfalva (1) Vándor székely (2) Vándor Tanya (1) Vár a Speiz (1) Várdomb (1) Varga Csárda (1) Varga Gábor (3) Varga György (1) vargánya (1) Várkonyi bisztró (1) Várvédő Kinga (1) Várvédő Levente (1) Vasmacska (1) Vegacity (1) vegán (4) Vegan Time (2) vegetariánus (2) vendéglátói arcátlanság (1) vendéglő (20) Vendéglő a Régi Hídhoz (3) vendéglőkritika (1) Véndió (1) Veritas étterem (1) Veszely csárda (1) Veszprém (2) Vesztergombi (1) Vesztergombi Ferenc (2) Vétek György (1) Via (2) Via étterem (2) Via Napoli (1) Via29 (2) Viator étterem (1) Vida (1) Vida Péter (1) vidéki (1) vietnámi (1) vietnámi konyha (1) Víg bakter (1) Víg kalmár (3) Vígmolnár csárda (1) Viharsarki sernevelde (1) Viktória panzió (1) világevő (1) Villa Bagatelle (1) Villa Sandhal (1) Villány (11) Vince (3) Vince 2011 (1) Vince 2012 (2) Vince 2014 (2) VinCE 2015 (1) VinCE Wine Show (3) VinCE Wine Show 2016 (1) Vincent (1) Vincze Béla (3) Viniloteca (2) Vinopolis (1) Vinoport (1) Vintage (1) Vinto (2) Vitorlás bisztró (1) Vitus (1) Vizafogó (1) vizeletszagú tintahal (1) vodka (1) Vörös Homár (2) Vura Vinotéka (1) Vylyan (3) W35 (1) Walter vendéglő (6) Wang (1) Wang étterme (1) Wang mester (2) Wasabi (1) White Hops (3) Wine Guy (1) Wine Princess (1) Winstons (1) Wossala Rozina (1) WSET (1) Wunder sörművek (1) Wunderlich Alajos (1) Yes (1) Yuji Katagi (1) Zai (1) zakuszka (2) Zalaegerszeg (1) Zangio (1) Zazie (2) Zazzi (2) Zengő (1) Zetelaka (1) Zila (1) Zila kávéház (2) Zip's (1) Zip's brewhouse (2) Zips (1) Zombor (2) Zona (3) Zorba (1) Zöld Pecsét (2) zöldségkrémleves (1) Zuppa (1) Zwack (1) Zsálya bisztró (1) Zselicvad (1) Zsidai Roy (2) zsidó tojás (1) Zsigmond Gábor (1)